A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

4 1943. május 19. — 10—11—12. 2. Balogh Jenő dr. dunántúli egyházkerületi főgondnok, az egyetemes konventnek Budapestre, 1943. évi május hó 19. napjának délelőtt 9 órájára összehívott ülését a következő beszéddel nyitja meg: Főtiszteletű Konvent! Mint egyetemes konventünknek hivatalomra nézve legidősebb egyházkerületi főgondnoka, tisztelettel üdvözlöm a nagyszámban megjelent tagokat és elnöktársam őnagyméltóságával együtt az ülést megnyitva, a jegyzőkönyv vezetésére s az ügyek előadására felkérem dr. Kováts J. István jegyző urat. Különös melegséggel köszöntöm főtiszteletű Győry Elemér püspök urat, valamint vitéz Nagy Nándor és dr- Lázár Andor konveiuti tag urakat, akikhez ebben a minőségükben először van szerencsénk. Főtiszteletű Konvent! Ma is hirdetnünk kell az Urnák irgalmát, amellyel kegyelmesen lehetővé tette, hogy ebben az ítéletes időben, amikor több világrészben, — az utóbbi hónapokban Északafrikának azon a földjén, ahol a keresztyénségnek első századaiból annyi történelmi emlék és annyi templom maradt fenn —, óriási méretű rombolás és pusztítás dúlt, ez a háború határainktól még távolmaradt és mi ma is békességben kezdhetjük tanácskozásainkat. A magyarságnak közel kétezeréves és a református egyházunknak négyévszázados múltjában a felemelkedésnek, többször a felvirágzásnak korszakait s a nyugodt fejlődés évtizedeit többször szakították meg megpróbáltatások és katasztrófák. 1939 óta többízben boldogan emlékeztem meg azokról az örvendetes eseményekről, amelyekből kifolyólag a trianoni csonkaország megnagyobbodott Magyarországgá növekedett. Legutóbbi ülésünk óta a hazatért délvidéki terület egyházi törvényhozásunknak előrelátó intézkedése következtében már bekapcsolódott az egységes egyházalkotmányba. Innen is melegen köszöntöm a dunántúli egyházkerületbe visszatért Szécsiszentlászló anyaegyházközségnek és szórványainak, valaminit a dunamelléki egyházkerületbe hazatért többi gyülekezetnek reformátusait. Amint hálaadással vettük az Ür kezéből az áldásos éspedig békességes, újabb felemelkedést hozó esztendőket, épp úgy most követve a bibliai Jób példáját (Jób 2:10) alázatos főhajtással nyugszunk meg abban, hogy a második vüágháború folyamán küzdelmek