A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.
1943. május 19-20.
1943. május 20. — 360—361. 461" zért való minden elismerést kiváltó hősies küzdelmét, tudván, hogy azok sok helyen a magyarság végvárai, azok fennmaradását a lelkésztanítóság fenntartásával látja megoldhatónak és bármennyire tudatában van az egyházkerületi közgyűlés azoknak a nehézségeknek, melyek a kis gyülekezetek fenntartásával járnak, ennek ellenére sem járulhat hozzá történelmi egyházközségek megszűntetéséhez, ami a társítással együtt járna. A tiszántúli egyházkerület már a mult évben jelentette egyetemes konventünknek (1. 51/1942. konventi határozat), hogy léikésztanítóságok az egyházkerület területén nincsenek. Az egyetemes konvent az egyetemes tanügyibizottság és köz jogibizottság javaslatára: 1. megállapítja, hogy a kiváltképen érdekelt egyházkerületek, a dunántúli és tiszáninneni a lelkésztanítóság fenntartása és a lelkésztanítóképzés folytatása mellett, az erdélyi törpegyülekezetek társítása ellen nyilatkoznak; 2. nem látszanak azonban ezek az egyházkerületek eléggé számolni azzal a ténnyel, hogy a lelkésztanítóképzés egyházunkban már megszűnt, felhívja azért egyetemes konventünk az egyházkerületek figyelmét arra, hogy minden egyes törpeiskola ós törpegyülekezet ügyének intézésénél külön-külön mérlegeljék a megoldás lehetséges módjait; pl. a törpeiskolák olyan társítását, amint azt a dunamelléki egyházkerület fenti határozata ajánlja; vagy az elemi iskolai tanítás végzését a lelkipásztor által, azt előkészítő tanfolyam vezetésének véve, mintahogy a dunántúli egyházkerület tette Nemiesoroszi esetében (1. 359/1943. számú konventi határozat) ; vagy a lelkésztanítói állásnak okleveles lelkésztanítóval való betöltését; 3. megbízza azután egyetemes konventünk a dunántúli, erdélyi és tiszáninneni püspököket, hogy folytassanak tárgyalást a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrral, hogy az államnál és egyházaknál fenyegető tanítóhiányra és a tíz félévre felemelt theol. szakoktatásra tekintettel, a tanítóképző akadémia felállításáig, nem volna-e szükséges és lehetséges a lelkésztanítóképzés új módjának megállapítása. 361. A dunántúli egyházkerület felterjeszti az 1942. október 22—23. napjaiban tartott közgyűlésében hozott határozatát, amelylyel az Erdélyből kiköltözött vegyes vallású házasfelek gyermekei-