A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

358 1943. május 20. — 224—225—226. lesek résztvenni. Annak keresztülvitele azonban, hogy a tanulók a nyári szünidőben is tanítóik vezetése, illetőleg felügyelete alatt lá­togassák az istentiszteleteket, nehézségbe ütközik, mert a 31.000/ 1942. V. K. M. számú rendelettel kiadott Népiskolai Rendtartás 75. §-a a népiskolai tanító számára az évzáró ünnepély-, illetőleg a tanév­végi beiratások után, augusztus hó 28-áig terjedő szünidőt állapít meg. Az egyetemes konvent a m. kir. vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úr értesítését tudomásul veszi. 249. (87.) A tiszántúli egyházkerület 587/1942. sz. a. magáévá teszi és felterjeszti az alsószabolcs-hajduvidéki egyházmegye határo­zatát, melyben az egyetemes konventet a református tanyai tanítók pótlékának folyósítása érdekében az illetékes minisztériummal való tárgyalásra kéri. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 206.659/1942. VT/5, ü. o. szám alatt a 4523/1942. számra való hivatkozással a hit­felekezeti tanítók tanyai pótlékának biztosítása tárgyában értesíti az egyetemes konvent elnökségét, hogy mihelyt az ország anyagi helyzete megengedi, és a törvényhozás az állami költségvetésben megfelelő fedezetet bocsát rendelkezésére, a nehéz helyzetben lévő nem-állami népiskolai tanítók részére is biztosítani szándékozik a tanyai segélyt. Az egyetemes konvent a vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úr értesítését tudomásul veszi és erre való tekintettel a tiszántúli egyházkerület felterjesztésének tárgyában lépést nem tesz, de felkéri elnökséget, hogy a mult évben tett fel­terjesztés elintézését figyelemmel kisérni méltóztassék. 250. (88.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1942. június 22-én 206.501/1942. VI/5. ü. o. szám alatt kelt rendeletével hozzájárult ahhoz, hogy a megüresedett, hitfelekezeti tanítói állások pályázati hirdetmény és szabályszerű választás útján július-augusz­tus hónapban is betölhetők legyenek. Erről az egyetemes konventet azzal értesíti, hogy a megválasztott tanítók a hivatali esküt meg­választásuk után a kir. tanfelügyelő vagy megbízottja előtt haladék­talanul letehetik. A megválasztott tanító részére a fizetéskiegészítő államsegélyt az eskütétel napjától kezdve folyósítani fogja. A taní­tónak írásbeli nyilatkozatot kell adnia arról, hogy állását az előírt-

Next

/
Thumbnails
Contents