A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

1943. május 19. — 126—231. fiú-, kolozsvári leánygimnáziumban), azóta az alsóbb osztályokban már bevezetett engedélyezett tankönyvek folytatásaképen valószínű­leg ezt is kicserélték. Olyan nem engedélyezett tankönyvet: Thie­nemann Tivadar: Német olvasó- és gyakorlókönyv, amelyik helyett engedélyezett is rendelkezésre áll, kezdőosztályban is használták a következő iskolák: a budapesti, gyönki, kecskeméti, kunszentmiklósi,, miskolci, nagykőrösi, rimaszombati fiú-, budapesti, kecskeméti, szé­kelyudvarhelyi leánygimnázium. Ennek magyarázata azonban az, hogy a konvent által engedélyezett azonos tankönyv megjelenése­kor még nem telt el az az idő, amelyen belül tankönyvet változtatni nem lehet. Megállapítható, hogy mindegyik iskola kicseréli fokoza­tosan a nemengedélyezett tankönyvet az időközben engedélyezettéi.. Mindegyik iskola használ azonban nem engedélyezett tan­könyveket arra, hogy megfelelő engedélyezett tankönyv nincs. Ezek a tankönyvek túlnyomó részben az Egyetemi Nyomda kiadásában jelentek meg, kisebb részük a Szent István Társulatéban. Itt az in­tézeteket mulasztás nem terheli. Ugy látszik ,a kiadó nem tartja szükségesnek, hogy ezeket a tankönyveket engedélyezésre felter­jessze a konventhez. Kívánatos volna, hogy ezek a kiadók is benyújt­sák könyveiket engedélyezés céljából a konventhez. Akkor a gimná­ziumainkban használt tankönyvek kérdése teljes megnyugvásra rendeződnék. A líceumokban, tanítóképzőintézetekben és polgári iskolákban kevésbbé megnyugtató a helyzet. Ott az engedélyezett tankönyvek száma még nagyon kevés. Ami van, azt az iskolák bevezették. Azon­ban ma még túlnyomó részben nem-engedélyezett tankönyvből taní­tanak, engedélyezett hiján. Az iskolák tehát eleget tesznek e tekintet­ben a konventi rendelkezésnek, de ezzel a kérdés nem oldódik meg. Itt is arra van szükség, hogy lehetőség nyújtassék nekik engedélye­zett tankönyv bevezetésére, mondja a jelentés. Az 1941—42^ évről szóló jelentés szerint az előadónak az alőző tanévre vonatkozó azonos tárgyú jelentésében felsorolt iskolák túl­nyomó része még most is használ nem engedélyezett tankönyvet. Ennek oka jórészt még mindig az, hogy még nem telt le az az idő, amelyen túl a tankönyv kicserélhető. Legjobb a helyzet a gimnáziumoknál. Amelyik tárgyra van konvent által engedélyezett könyv, ezekben az iskolákban — kevés kivétellel — azt használják. Majdnem mindegyik iskola használja azonban az Egyetemi Nyomda nem engedélyezett kiadványait is„ amelyeket az iskolák egyéb hiányában vezettek be. Ezek: Harmat-

Next

/
Thumbnails
Contents