A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.
1943. május 19-20.
1943. május 19. — 179. 227 2. Minthogy azonban a háború forgatagában élünk, számolnunk kell azzal a bizonyára el nem kerülhető fájó veszteséggel is, amely meg fogja ritkítani a nagyar tanárság sorát, ezért a gimnáziumok elsőrendű kötelességévé teszi, hogy minden VIII. osztály előtt (növendékek és szülők) tartandó pályaválasztási értekezleten hívják fel a figyelmet a tanári pálya fontosságára és értékeire, és különösen tehetségesebb diákjaikat igyekezzenek a tanári pálya felé irányítani. 3. A jótéteményeket élvező tanárjelöltek (református tanárképző tagjai) köteleztessenek tanári szolgálatra. Közgyűlésünk elkötelezi a tisztánitúli egyházkerület tanárképzőintézetének tagjait, hogy végzett növendékei református és elsősorban a tiszántúli egyházkerület iskoláiban legalább 3 éven át tanári szolgálatot teljesítsenek, ellenkező esetben kötelesek az élvezett jótéteményeket öt év alatt visszafizetni. A tudományos pályára készülők (egyetemek, múzeumok, könyvtárak) kérhetik felmentésüket e kötelezettség alól. \ 4. A helyzet javulásáig nem zárkózik el az elől, hogy szomszédos városok református középiskoláinak tanári testületei óraadással segíthessenek a kevés tanárral dolgozó testvérintézsteken. Az idevonatkozó intézkedések a szóbanforgó (órát adó és órát kérő) intézetek tanári elfoglaltságának kimutatásával felterj esztendők az egyházi főhatósághoz jóváhagyás végett. 5. Hasonló eljárás és további intézkedés megtétele céljából e határozatot megküldi az egyetemes konventnek. 6. Felkéri az egyetemes konvent elnökségét, hogy a tanári illetmények országos és méltányos rendezése céljából (birói státus) fordúljon előterjesztéssel a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. 7. Felkéri az egyetemes konvent elnökségét, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban nyilvántartott református, protestáns vallású állásnélküli tanárok névsorát az illetékes ügyosztálytól kérje ki és hozza az egyházkerületek vezetőségének tudomására. 8. Közgyűlésünk e határozatának 1—7. pontjait felterjeszti az egyetemes konventhez. Az egyetemes konvent: 1. megállapítja, hogy az egyre fokozódó középiskolai tanárhiány elsősorban a középiskolai tanárság nem megfelelő javadalmazására vezethető vissza. Az egyetemes konvent a tanárhiányra, a középiskolai oktatás nagy jelentőségére, egyáltalában a magyar nevelés nagy érdekeire tekintet14*