A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1943.

1943. május 19-20.

.220 1943. május 19. — 179. ványmisszióra, a kollégiumi telepítési akcióra, Darányi Kálmán­diákháznak, Szeretetszövetségnek, Soli Deo Glória Szövetségnek, Nagypénteki Református Társaságnak, külmisszióra, a tanyai ta­nulók taníttatására, a Délvidékre visszatelepített csángó családok­nak és finn árváknak. Ifjúsági egyesületeink résztvettek az erdélyi nyereménykölcsön jegyzésében is. A budapesti gimnázium tanulói a székelyudvarhelyi gimnázium 16 megszállt területi tanulóját 1000 pengő értékű adománnyal támogatta. Debrecen (fiú) és Hódmező­vásárhely (fiú) saját árvát vállalt a Szeretetszövetségnél. Kecske­mét (fiú) SDG kollégiumai 3 szegény családot gondoztak. A debre­ceni gimnázium cserkészei egy hadirokkant család állandó segélye­zésére vállalkoztak. A szeghalmi ifjúsági gyülekezet, Budapest (le­ány) és Zilah 1—1 hadiárva ellátásáról gondoskodtak. A tanulók jótékonysága kiterjedt a nyomorékgyermekek és a síketnémák se­gélyezésére is. A fiúiskolák cserkészei és leventéi résztvettek fém­gyűjtésben, cipőgyűjtésben. A leánytanulók tanári irányítással so­kat és szívesen kötöttek téli ruhadarabokat honvédeink számára és a leánycserkészek közreműködtek a Vöröskereszt javára tartott gyűjtésben. 27 intézet pénzadományának összege 37.003 P (tavaly csak 21.926.95 P). A többi 9 intézet említi ugyan az adakozás tényét, de nem közli az összeg nagyságát. Ezek: Csurgó, Gyönk, Hódmezővásár­hely (leány), Kecskemét (leány), Marosvásárhely (leány), Rima­szombat, Szatmárnémeti (leány), Szeghalom, Székelyudvarhely. A pénzadományok nagysága szerint így következnek intézeteink: Bu­dapest (fiú) 7021, Budapest (leány) 4537, Kolozsvár (leány) 3727, Miskolc (fiú) 2724, Kolozsvár (fiú) 2475, Pápa 2072, Debrecen (fiú) 1617, Szatmárnémeti (fiú) 1526, Miskolc (leány) 1370, Sárospatak 1355, Zilah 1272, Debrecen (leány) 1180, Kecskemét (fiú) 1072, stb. VIH. VOLT DIAKOK EGYESÜLETE. A Vén Diákok Egyesülete működéséről intézeteink a követke­zőkben számolnak be: Ilyen egyesület van és az 1941—42. iskolai évben működött 20 intézetben: Békés, a két budapesti intézet, Csurgó, a két debreceni intézet, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely (fiú), Kecskemét (fiú), Kiskunhalas, Kunszentmiklós, Kolozsvár (fiú), Marosvásárhely (fiú), a két miskolci intézet, Nagykőrös, Pápa, Rimaszombat és Sárospatak. Van ugyan, de nem működött 5 intézetben: Gyönk, Hajdúböszörmény, Karcag, Kisújszállás, Me­zőtúr. Most szervezik az egyesületet 3 intézetben: Máramarosszi•

Next

/
Thumbnails
Contents