A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
1942. május 6. — 64—65—66. 95 kezleti elnöklést azonban most is az állam részéről eljárók gyakorolták. Tankönywáltozás mindenütt volt. Az új tanterv magával hozza az új tankönyvek bevezetésének szükségességét. Intézeteink fokozatosan általában bevezették a protestáns jellegű tankönyveket a VH. osztályba. Voltak az Egyetemes Konvent által nem engedélyezett tankönyvek is, melyeket más hiányában vezettek be. Olyan tankönyvet azonban nem említenek a jelentések, amelyet a Konvent elutasított. Az erdélyi egyházkerületi intézetek vallástani tankönyveit az erdélyi egyházi főhatóság engedélyezte. VIII. Az ifjúság munkája. Az ifjúság munkája egyesületekben folyt. A 37 intézetben a VH. fejezetben felsorolt vallásos egyesületekkel együtt 231 (a mult évben 202) egyesület működött. Legtöbb Debrecen (fiú), 14 egyesület, Kecskemét (fiú) 11, Nagykőrös, Miskolc (fiú) 10, Marosvásárhely (fiú), Budapest (fiú), Debrecen (leány) és Szatmárnémeti (fiú) 9—9, Sárospatak 8, stb. Legkevesebb Gyönkön, 1, Szatmárnémeti (leány) 2, Máramarossziget 3. Az egyesületek alapszabályaiknak megfelelően működtek és résztvettek az iskolai ünnepélyek rendezésében. Az egyesületek közül többen a munkakedv fokozására pályatételeket tűztek ki s a sikerült munkákat jutalmazták. Az önképzőköri pályázatokon kívül beszámolnak a jelentések az országos középiskolai tanulmányi versenyről. Budapest (fiú) VTII.b. osztályú tanulója, Zehery Lajos, a földrajzból első lett, Nagykőrös Szalay György VIII. o. tanulója a történelemből első helyen nyert dicséretet. Papp Géza miskolci VIII. o. t. a mennyiségtanból második helyen végzett. Debrecenből (fiú) vitéz Pólya László VIII. o. t. a természetrajzból lett első, Batta János VIII. o. t. a latinból harmadik helyezést nyert, Tőkés György karcagi VIII. o. t. rajzból első helyen győzött. De voltak az egyesületi életnek is szép eredményei. Budapest (fiú) gyorsíróköre a középiskolai gyorsíró versenyen ismét első lett, két tanulója a Nemzeti Színház ifjúsági pályázatán első dijat nyert. A kecskeméti gimnáziumban két növendék, mint társszerző, egy másik középiskola tanulójával megosztva, a városi II. Rákóczi Ferenc alapítvány iskolaközi pályázatán első dijat nyert. A miskolci gimnázium 15 tanulóját a Bethlen Gábor Kör zsoltárversenyén éremmel tüntették ki. Ecsedy Béla debreceni VII. o. t. a keletmagyarországi gyorsíróversenyen bajnokságot szerzett