A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

a 255/1942. sz. konventi határozathoz. 677­tésekor logaritmus-könyvön, továbbá idegen nyelvi szótárakon kí­vül más segédeszközt nem szabad használniok. (24) A vizsgázókat e tilalomra és a csempészésből reájuk há­ramló következményekre az írásbeli vizsgálat megkezdésekor nyo­matékosan figyelmeztetni kell. (25) Azt a vizsgázót, aki meg nem engedett segédeszközt hasz­nál, az igazgató a vizsgálat további folytatásától eltiltja. Ugyanígy kell azzal a tanulóval is elbánni, akinek dolgozatából utólag meg­állapítható, hogy meg nem engedett segédeszközt használt. (26) Azzal a vizsgázóval, aki írásbeli dolgozatát vagy szóbeli vizsgálatát elfogadható ok nélkül abbahagyja, úgy kell eljárni, mint akinek a vizsgálata nem sikerült. Az ilyen jelöltet a vizsgálatnak egy év múlva való teljes ismétlésére kell utasítani. (27) Az egyes tárgyakból adott tételek kidolgozására átlag két-két órát kell engedélyezni. (28) Az írásbeli vizsgálat befejezése után a dolgozatokat az illető szaktanárok átnézik, a hibákat megjelölik és a dolgozatokat tartalom és külső alak szempontjából a szokásos módon elbírálják. (U. n. tört osztályzat nincs megengedve.) (29) Az elbírált dolgozatokat még a szóbeli vizsgálat meg­kezdése előtt be kell mutatni a magánvizsgálat elnökének. (30) Azt a tanulót, akinek írásbeli dolgozata elégtelen, szó­beli vizsgálatra lehet ugyan bocsátani, de az illető tárgyból (tár­gyakból) részletesebben meg kell vizsgálni. (31) Ha a magánvizsgálaton nem az intézeti igazgató elnö­köl, és a szóbeli vizsgálatra bocsátott magántanulók száma a tízet meghaladja, az elnök úgy intézkedhetik, hogy a szóbeli vizsgálat két bizottság előtt történjék. Ilyen esetben a második bizottság elnöke az intézet igazgatója. (32) Ha a vizsgázók száma a 15-öt eléri, második bizottság akkor is alakítható, ha a magánvizsgálaton az intézeti igazgató el­nököl. Ilyen esetben a második bizottság elnöke az igazgatóhe­lyettes. (33) A szóbeli vizsgálaton minden egyes tárgyra annyi időt kell fordítani, hogy a tanuló jártassága az illető tárgy lényeges ré­szeiben kétségtelenül megállapítható legyen. Ehhez képest egy-egy félnapon egy bizottság legfeljebb öt, két bizottság legfeljebb tíz ta­nulót vizsgálhat meg. (34) A kérdező szaktanárok az egyes tárgyakból rendelke­zésre álló 10—12 percnyi időt minél céltudatosabban használják fel a

Next

/
Thumbnails
Contents