A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
616 3. sz. melléklet. modern nyelvet, szabadon választhat a szóbanforgó két nyelv tanulása között. (2) Ha az ilyen tanuló az új iskola második modem nyelvét választja, méltányos határidőben az igazgató engedélyévél különbözeti (ha évközben lép át: félvételi) magánvizsgálatot tesz, de addig is rendszeresen látogatja az, illető tárgy óráit. Ha azonban az átlépő tanuló választása a már eddig tanult nyelvre esik, ebből a tárgyból magánúton folytatja tanulmányait és az iskolai év végén díjtalanul írásbeli és szóbéli magánvizsgálatot tesz. Ez a vizsgálat ugyanabban az iskolában is megtartható, ha a tanulónak az illető modern nyelvből történő megvizsgálására szabályszerűen képesített tanár van a testületben. Ellenkező esetben az igazgató felterjesztésére az egyházkerület püspöke jelöl ki a vizsgálat megtartására megfelelő iskolát. Ennek igazgatója a tanuló intézetének igazgatóját a megtartott vizsgálatról és az eredményről jegyzőkönyvben értesíti. Ezt a jegyzőkönyvet a szaktanár és az igazgató írja alá. 24. §. Átlépés más fajú iskolából. (1) Az 1924. évi XI. és az 1926. évi XXIV. t.-c.-ben megállapított másfajú iskolából, az Országos Rabbiképző-intézetből, továbbá a polgári iskolából jövő tanuló csak akkor vehető fel a következő magasabb osztályba nyilvános tanulónak, ha előbb a tantervkülönbözeti tárgyakból, illetőleg tárgyrészekből különbözeti magánvizsgálatot tesz. (2) A különbözeti magánvizsgálatok anyagát a m. kir. vallásés közoktatásügyi miniszter külön rendelettel állapítja meg. (3) Szakiskolából (óvónőképző-intézet, tanító (nő) képző-intézet, fiú- és női felső kereskedelmi és felső mezőgazdasági iskola, illetve gyakorlati irányú középiskolák stb.) átlépésre jelentkező tanuló minden egyes osztályból teljes magánvizsgálatot tartozik tenni s csak ennek sikere esetén bocsátható a következő magasabb osztályba. [V. ö. 106. §. (4).] (4) A budapesti Országos Rabbiképző-intézet kebelében fennálló gimnáziumi tanfolyam I. osztálya a középiskola IV., n. osztálya az V., III. osztálya a VI., IV. osztálya a VH., V. osztálya pedig a középiskola Vili. osztályával egyenértékű. Ennélfogva I. osztályából