A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

476 1942. .május 7. — 398. vaslat is, de óvatosnak kell lenni e tekintetben is, mert a papgyermekek indokolatlan előnyben részesítése nem válik előnyére a társadalomnak. Segédlelkészhiánnyal mindenképpen számolni kell, még akkor is, ha minden terv valóra válik, mert az egyház a jó konjunktúrával biró szabad vállalatokkal nem versenyezhetik. A dunántúli egyházkerületben a segédlelkész teljes ellátáson kívül havi 45 P kongruát és havi 13.60 P helyi hozzájárulást kap s övé az általa végzett szolgálat stólája. A tiszáninneni egyházkerület esperesi értekezlete a következőket fűzi a javaslathoz: 1. Rendelje el az egyetemes konvent egy részletes helyzetrajz felvételét, amelyben föltétlenül adat szolgáltatandó a segédlelkészek összes helyi javadalmának a feltüntetésére. Kérdőíveket az esperes állítja ki, a konventi előadó elgondolása nem célravezető. 2. Az adatgyűjtés a legsürgősebben történjék. 3. Már most tegyen lépéseket a konvent abban az irányban, hogy milyen megsegítésre hajlandó az államkormány a kérdés megnyugtató megoldásában. 4. A többi részletkérdés, mint: a segédlelkészek kategóriákba osztása, fizetési fokozatok, stóla megosztás, stb. a kellő áttekintést és biztos számítást nyújtó összes adatok után válik lehetségessé. Javasolja az értekezlet, hogy addig is a konvent a segédlelkészek minimális fizetését teljes ellátás mellett havi 60 pengőben állapítsa meg s az esperesek biztosítsak, hogy az egyházközségek is járuljanak hozzá a segédlelkész fizetéséhez, végül az egyetemes konvent szíves figyelmébe ajánlja azt a fizetési rendszert, amelyet a cseh-szlovák állam gyakorolt a segédlelkészek fizetésének megállapításánál és kifizetésénél. Ennek lényege az, hogy az állam a segédlelkészeket tisztviselői fizetési osztályba sorozta, korpótlékban részesítette évi 9000 csehkorona alapfizetéssel. A tiszántúli egyházkerület esperesi értekezlete az előadó javaslatát helyeslőleg és pártolólag ajánlja az egyetemes konvent figyelmébe, de a kezdő lelkipásztoroknak a központi alap javára való megadóztatását ő sem helyesli. A 40 évi szolgálatot elért lelkipásztorok nyugdíjazása nem imperativ, hanem csak befolyásolási jellegű volna s nem történhetnék a nyugdíjintézet kárával, főleg kényelmi szempontok megakadályozására gondol. A tanyai és szórvány gyülekezeteknél fix számok megrögzítése nem volna helyénvaló, magát a gondolatot, hogy minél több lelkipásztori és díjleveles vallásoktatói állás szervezendő, a legmelegebben helyesli s végül a lelkészek családi s