A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
1942. május 7. — 397. 471 Alap kötelékébe való felvétele ügyében kiadni szándékolt pénzügyminiszteri rendelet tervezetét Bernáth Géza dr. miniszteri osztályfőnök nem hivatalosan megküldötte hozzá. A rendelettervezetre egyéni véleményét — a konventi elnökség előzetes hozzájárulásának kikérése után — közölte azzal, hogy ez semmiképpen sem tekinthető. az egyházi főhatóság meghallgatásának, amit a 9900/1938. M. E. számú rendelet kötelezően előír. A tervezetre vonatkozó főbb észrevételek a következők: Az 1. §. e) pontja az igényjogosultságot a magasabb egyházi közületeknél, valamint egyházmegyéknél és egyházközségeknél egyházhatóságilag rendszeresített állásokon alkalmazottak számára ahhoz is köti, hogy a lelkészi nyugdíjintézet kötelékébe tartozzanak. E rendelkezés értelmében a nem a lelkészi nyugdíjintézet kötelékébe tartozó tisztviselők (pl. a konventi iroda tisztviselői) nem tartozhatnának az OTBA kötelékébe. Ezért ennek a szakasznak megfelelő módosítása szükséges. Ugyanez vonatkozik a nem a lelkészi nyugdíjintézet kötelékébe tartozó nyugdíjas tisztviselők s ezeknek özvegyeire ós árváirá is. A 2. §. a református egyház részéről eljáró egyházi főhatóságként az egyetemes konventet jelöli meg. Ez az alapvető intézkedések megtételénél helyes, de szükségesnek látszanék annak lehetővé tétele is, hogy az egyházi főhatóságok a rendelet szerint reájuk háramló feladatok teljesítését belátásuk szerint rábízhassák az alsóbb egyházi hatóságokra. A 2. §. (5) bekezdése értelmében, amennyiben az igényjogosult járandóságának részét képező állami kiegészítést a minisztérium nem személyek szerint elkülönítetten, hanem együttesen utalványozza — amint ez a református egyháznál történik — a betegsegélyezési járulékot az egyházi főhatóság köteles a kifizetés alkalmával levonni és befizetni. Ez azt jelentené, hogy az 1900 lelkész és 300 segédlelkész illetményeiből a konventi irodának kellene levonni az OTBAjárulékot, ami olyan munkatöbbletet okozna, amelyet a rendelkezésre álló munkaerőkkel lebonyolítani nem lehet. Ezért felvettetett az a gondolat, hogy a fizetéskiegészítő államsegélyek egyéni utalványozásáról az egyetemes konvent mondjon le és kérje fel a vallásés közoktatásügyi minisztériumot, hogy amint a többi felekezetnél, ezentúl a református lelkészeknél is közvetlenül maga utalványozza az illetménykiegészítő államsegélyt. A 3. §. (2) bekezdése szerint a református lelkészeknek az OTBA kötelékébe való besorozásával kapcsolatos s a református