A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.

1942. május 6-7.

385 1942. május 7. — 302—303—304—305. Oroszország északi és déli részében lakó turáni népek evangélizálá­sát. Egyfelől fel kellene hívni kormányunk figyelmét erre, másfelől a magyar protestantizmust feladata ismeretére és cselekvésre kel­lene buzdítani. Ez a missziói szolgálat a keleti népekre is átterjedne, ezt a rokonságot velünk nemcsak a finn és észt nemzet, hanem ja­páni is vállalja. Az egyetemes konvent szükségesnek látja, hogy egy esetleg bekövetkező ú. n. turáni misszióban a magyar refor­mátusság kivegye részét. Mindenekelőtt felhívja a Magyar Református Külmissziói Szövetséget, hogy az erre vonatkozó munkákat készítse elő, az ú. n. turáni misszió gondolatát sajtóban, élőszóban ismertesse meg református gyülekeze­teinkkel és amennyiben további lépéseket ebben az ügyben szükségesnek lát, azokat indítványok alakjában terjessze az egyetemes konvent elé. 297. (24.) Az egyetemes konvent 117/1941. számú határozatában foglalkozott Kiss Ferenc dr. indítványával, melyben arra kérte a kon­ventet, terjesszen indítványt a zsinat elé református szeretetintézmé­nyeink központosítására, a szeretetmunka munkásainak egységes képzéséről és vezetőinek a jövőben egyházi szempontból egyöntetű munkarendjéről. Az egyetemes konvent szükségesnek látta a szere­tetmunka egyházi megszervezését és végzését, e célból Kiss Fe­renc di*. javaslatát letette az egyházkerületekhez, hogy az egyházme­gyéket megkérdezve, az egyházkerületek ezek alapján szóljanak hozzá a javaslathoz. A dunántúli egyházkerület azzal a módosítás­sal teszi magáévá a tervet, hogy a 6. pontnál ne az egyetemes kon­vent, hanem a fokozatos egyházi hatóságok végezzék a szeretetin­tézmények ellenőrzését, hogy valóban az egyház missziói célját szol­gálják-e. A tiszántúli egyházkerület megállapítja, hogy az egyház­megyék az elveket és a gyakorlati megoldásokat, amelyeket a kon­venti tervezet magában foglal, keresztülvihetőknek és sürgősen végre­hajtandóknak tartják. A tiszáninneni kerületi közgyűlés azt a vélemé­nyét nyilvánítja, hogy a tervezet elgondolását minél előbb meg kell valósítani. A dunamelléki egyházkerületi közgyűlés az egyházme­gyéknek itt-ott eltérő véleményét felterjeszti az egyetemes konvent­hez, megállapítja, hogy a református szeretetintézményeink ügyének rendezése és egységesítése feltétlenül szükséges, azonban a rende­zésnek olyan módon kellene történnie, hogy szeretetintézményeink­nek sajátos jellegét szem elől ne tévessze és az Isten Lelkétől indított

Next

/
Thumbnails
Contents