A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
264 1942. május 6. — 168.szükségletünket az 1942. márciusi tényleges szükséglet 12-szeres összegében vettük fel az adók hozzászámításával és némi kikerekítéssel. így jön ki 565.000 P. XI. Özvegyek és árvák. Jelentésünkhöz 7. szám alatt az özvegyek, 8. szám alatt a szülőtlen és 9. szám alatt az apátlan árvák egyénenkénti kimutatását csatoljuk. A három kimutatás szerint 1941. január 1-én 582 özvegy, 29 ' szülőtlen és 143 apátlan árva volt a nyugdíjintézet ellátottjai között. Az 1941. év folyamán elhalt 30 özvegy, más okból megszűnt a jogosultsága 3-nak; özvegyi nyugdíjat folyósítottunk 170 özvegynek, számuk tehát 137-tel emelkedett s az 1941. év végére lett 719. Az emelkedés csaknem kizárólag a keleti és erdélyi országrészek örvendetes visszatérésének következménye. Számításba véve azt a 44 özvegyet is. akiknek ellátásáról nyugdíjintézetünk már 1940. október l-e óta gondoskodik, a királyhágómelléki és erdélyi egyházkerületek új, illetve átvett lelkészözvegyeinek számát közel 200-ban állapíthatjuk meg. A szülőtlen árvák közül 1941. január 1-én neveltetési segélyes 7, tanulmányi segélyes 4. gyámolítási segélyes 18 volt, együtt 29. Az év folyamán meghalt 3 gyámolítási segélyes, elérte a segélyezési korhatárt 2 neveltetési segélyes, más okból elvesztette jogosultságát 1 tanulmányi segélyes; új árvaként ellátásban részesült 4 neveltetési, 1 tanulmányi és 7 gyámolítási segélyes. Számuk 1941. december 31-én: 9 neveltetési, 4 tanulmányi és 22 gyámolítási segélyes, együtt 35. Az apátlan árvák közül volt 1941. január 1-én 117 neveltetési, 20 tanulmányi és 6 gyámolítási segélyes, együtt 143. Az év folyamán betöltötte a segélyezés korhatárát 17 neveltetési és 4 tanulmányi segélyes, más okból elvesztette jogosultságát 7 neveltetési, 2 tanulmányi és 1 gyámolítási segélyes. Uj árvaként ellátásban részesült 45 neveltetési. 8 tanulmányi és 2 gyámolítási segélyes. Számuk 1941. december 31-én 138 neveltetési, 22 tanulmányi és 7 gyámolítási segélyes, együtt 167. Az őszes árvák közül volt neveltetési segélyes tavaly 124, most 147; tanulmányi segélyes tavaly 24, most 26: gyámolítási segélyes tavaly 24, most 29; együtt tavaly 172, most 202. Az özvegyek és árvák ellátására 1941. évi költségvetésünkben 740.000 P volt az előirányzat. Az 1941. évre felhasználtunk erre a