A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1942.
1942. május 6-7.
132 1942.- május 6. — 69—70. . A vallásos neveléssel kapcsolatos adatok azt igazolják, hogy az intézetek nevelésében a református keresztyén szellem érvényesül. A vallásos nevelés közös vonásai most is a mult éviek: a napi munkának énekléssel, imádkozással, bibliaolvasással kezdése és befejezése; a gyülekezeti és ifjúsági istentiszteleteken (a téli hónapokban) részvétel. Komáromban ifjúsági istentisztelet most sem volt. A növendékek mindenütt megfelelő .előkészület után éltek úrvacsorával; mindenütt voltak „Csendes-napok" és megünnepelték október 31-ét. A vallásos nevelést szolgálták: a bibliakörök, SDG-kollégiumok, több helyen a vasárnapi iskola. Az egyesületekben folyó munkát a vallástanárok, Kecskeméten az igazgató és vallástanár, Komáromban pedig a testület tagjai vezették. Sárospatakon a IV. éves hittanhallgatók, Nagykőrösön a lelkésztanítóképző-tanfolyam' hallgatói segédkeztek a vallástanároknak. Hazafias nevelés. A jelentésekből az tűnik ki, hogy amiként a vallásos szellem, úgy a nemzeti szellem is érvényesült az intézetek nevelésében. A tanítási órákon kínálkozó alkalmakon kívül az ifjúsági egyesületek (önképzőkör), az iskolai ünnepek, a nemzeti ünnepek, kirándulások, nemzeti történelmünknek az iskolai évben lefolyt eseményei kedvező alkalmat szolgáltattak ehhez a munkához. Rendkívüli tárgyak tanításáról Debrecen (fiú) (német, latin nyelvi tanf., résztvevők, száma: 35, 11) és Pápa (német társalgás, zene, gép- és gyorsírás, résztvevők száma: 2, 3, 4, 6) tesz jelentést. A tanulmányi kirándulások száma ez évben tovább csökkent. Az iskola székhelyén és határában tett kirándulások száma 4 (Kecskemét, Székelyudvarhely) és 24 (Debrecen, fiú) között váltakozott. Távolabbi vidékre, egynapos kirándulásra elvitte növendékeit: Debrecen (fiú, nő), Sárospatak, Pápa, Komárom és Székelyudvarhely; többnapos kirándulást rendezett: Debrecen (fiú), Nagykőrös, Kecskemét, Nyíregyháza, Székelyudvarhely. Külföldi kirándulás nem volt. A filmet az intézetek általában alkalmazták az oktatásban. Három intézet (Pápa, Komárom, Székelyudvarhely) kivételével mindeniknek van vetítőgépe. Az állami oktatófilm-akciónak négy intézet (Nagykőrös, Sárospatak, Debrecen nő, Pápa) tagja. Szülői értekezletet mindenütt tartottak. Számuk 1—3 között volt. Tárgyuk eléggé változatos és gyakorlati irányú: Hogyan segítheti a szülő az iskola munkáját?, Hogyan nevel az iskola a szülők megbecsülésére?, A növendékek öltözködése, A leánynevelés mai