A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
1941. május 8. — 320—321—322—323. 489 rendelt levente díszszakaszban református vallású leventék is az -egész szertartás alatt a római katholikus templomban voltak kénytelenek lenni. Egyetemes konventünk megítélése szerint az egyébként helyes és illő tiszteletadásnak az a módja, mely szerint a kirendelt díszszakasz a római katholikus egyházi szertartáson is jelen lenni köteles volt, kétségkívül azt eredményezte, hogy a szakasznak nem római katholikus vallású leventéi más vallásfelekezet istentiszteletén részvételre köteleztettek, ami ellen fordított esetben bizonyára a római katholikus egyház nyomatékosan szót emelne. Egyetemes konventünk tehát a bátorkeszi egyházközségből érkezett panaszt vallássérelemnek nem minősíti ugyan, mert a leventeintézmény a katonás szellemű nevelés biztosítására szolgál és a kirendelt díszszakasznak a római katholikus egyházi szertartás alatt ott tartása nyilván nem a szertartáson való részvétel végett, hanem a hercegprímás úr iránti tiszteletadásból történt, mégis a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr elé terjeszti, kérve félreértés és megokolt érzékenység elkerülése végett olyan kormányrendelkezés kieszközlését, mely szerint a tisztéletadásra kirendelt leventeszakaszok vallásfelekezeti szertartásra ne legyenek kirendelhetők, illetőleg ha az elkerülhetetlenül szükséges, csak annak az egyháznak tagjaiból alakíttassanak, amelynek szertartásán meg kell jelenni. 359. A dunamelléki egyházkerület 1940. évi 44. számú közgyűlési határozatával felterjeszti a pesti egyházmegyéből a gyöngyösi presbitérium jelentése alapján előadott panaszt. E panasz 11 esetet ad elő, amelyekben a református vallású iskolaköteles gyermeket elvonták az illetékes vallástanítójától és nevezetesen 10 esetben a római katholikus vallástanból adott osztályzat alapján engedték felsőbb osztályba lépni, egy esetben pedig a vallástanból való osztályozás nélkül. A presbitérium minden esetben panaszt emelt az illetékes tanfelügyelőnél, de kedvezőtlen határozatot kapott, amit megfelebbezvén, a miskolci tankerületi főigazgatóságtól két esetben kapott választ, mindegyikben kedvezőt. Szükségesnek véli azonban a presbitérium a hasonló ellentétek végleges megszüntetése végett országos rendelkezés kibocsátását és nevezeteden a helytelen eljárások okaiként a következőket jelöli meg: a tanulókat az iskolába állami -anyakönyvi kivonat nélkül veszik fel; felsőbb osztályba bocsátanak