A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

'664 14. számú melléklet masszák alá egy-egy ének jelentőségét; az alkalomszerűséget, mint hangulatkeltésre igen alkalmas tényezőt, ne hagyjuk figyelmen kivül. b) A dallam. A dallamtanításban két módot különböztetünk meg: ú. m. hallás után és hangjegyek alapján. A módszer ugyanaz, mint a világi ének tanításánál. A hallás utáni tanítás esetében a fokozatok — mintaéneklés, az egyes összefüggő dallamrészek külön, majd együttes gyakorlása, az egésznek összefoglalása — mindenkor megtartandó. A hangjegy utáni énektanításnál a megtanítandó dallamot mint táblára felkottázott énekgyakorlatot vesszük s a megfelelő hangtalálási gyakorlatok után szolmizálva tanítjuk meg. A már biztosan tudott dallamot társítjuk aztán a külön megtanított szöveggel. A hangjegy utáni tanítást már az I. osztályban meg kell kezdeni s folytatólagosan kell kiépíteni a növendékek ezirányú tudásának növekedésével. Nem azt kívánja a tanításterv, hogy kizárólag csak hangjegy után tanítsunk dallamot, hanem, hogy az olyan énekeket, amelyek a növendékek világi énekórákon nyert készségének megfelelnek, hangjegyek alapján tanítsuk meg (pl. az I. o.-ban nyolc hangterjedelemben szolmizálnak a növendékek január hóban.) Felkottázzuk a táblára a LXXXI. zs. dallamát, onnan mintegy énekgyakorlatot tanítjuk meg s a biztosan tudott dallamot társítom a külön feldolgozott szöveggel. Ugyanígy járunk el a különböző hangnemek tanításakor. Szükség szerint a növendékek előtt még ismeretlen hangnemben lévő éneket ismert hangnembe helyezzük át. (Transzponálás.) Tapasztalat bizonyítja, hogy az egyházi énekeket dallamuk és ritmusuk egyszerűsége, a hangtávolságok könnyen énekelhetősége folytán félannyi idő alatt tanulják meg a növendékek, mint hasonló terjedelmű világi dalokat. A világi énekórákon szerzett elméleti és gyakorlati ismeretet bőven lehet kamatoztatni, sőt gyarapítani az egyházi énekórákon. Az egyházi ének dallamainak hangszeren való játékáról itt csak mint világi zene tanításának válfajáról van szó, így a tanítási módszer ismertetésébe sem bocsátkozunk. 6. Egyéni, osztály- (csoport-) és karéneklés. Az egyházi" énektanítás eredménye szempontjából igen fontos a növendékek egyénenkénti énekeltetése. Ez nemcsak a számonkérés alkalmával, hanem a gyakorlás és ismétlés közben is állandóan meglegyen. Egyegy növendék önálló és bizonyságtevő éneklése nemcsak a saját szempontjából fontos (önbizalmat nyer, egyénisége jobban megnyilvánul stb.), de a többi növendékekre is hatással lesz. Az egyéni éneklések biztonsága adja meg az osztály- (csoport-) éneklésnek az ér-