A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

1941. május 6. — 74—75—76. 65 74. (35.) A tiszántúli egyházkerület felterjeszti a kabai egy­házközség lelkipásztorának azt a kérését, hogy az egyetemes konvent engedje meg Kábán a konfirmációi oktatásnak a VI. fiú- és leány­osztályban külön órákon tervbevett végzését. Az egyetemes konvent a kérést visszaadja a tiszántúli egyházkerületnek azzal, hogy azt a konfirmációi előkészí­tésre kiadott konventi utasítás szellemében a helyi körülmé­nyek figyelembevételével saját hatáskörében intézze el. (Egyh. Törvény I. tc. 140. §. b.) 75. (39.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1938. évi 46. számú konventi határozatra küldi az illetékes belügyminisztérium válaszát amely szerint a határozatban említett közegészségügyi, valamint nép- és családvédelmi kérdéseknek az adott viszonyok és körülmények között lehetséges korszerű megoldása a belügyi kor­mányzat részéről különös gondoskodás tárgyát képezi. Egyúttal felemlíti e kérdésben kiadott rendeleteket és jogszabályokat, ame­lyek nézete szerint alkalmasak lesznek a konvent által szem előtt tartott nagyjelentőségű nemzeti és egyben erkölcsi érdekek hathatós előmozdítására. Az egyetemes konvent a válasziratban közölt kormány­intézkedésekről megnyugvással és örömmel értesül. 76. (40.) A népfőiskolák egységes rendezésének időszerűvé vált kérdésében a missziói bizottság előadója az alábbi javaslatokat ter­jesztette elő: 1. Népfőiskola, vagy néptanfolyam az a továbbképzés, amely­ben egyházunk ifjú, falusi földműves tagjait jövendő élethivatásukra igyekszik alkalmassá tenni. 2. Néptanfolyamot lehet rendezni ifjak és leányok számára. 3. A néptanfolyam lehet kéthetes, egy vagy több hónapos, esetleg egy, vagy két éves. Kívánatos azonban, hogy időben falusi népünk elfoglaltságához alkalmazkodjék, vagyis az elméleti kikép­zés mindig a téli hónapokra szorítkozzék. 4. Néptanfolyamot valamely egyházközség, egyházmegye, egy­házkerület, vagy az egyetemes egyház rendezhet. A tanfolyamot megkezdése előtt be kell jelenteni a fokozatos egyházi hatóságok­nak s a tanmenet és előadók, valamint a várható résztvevők bejelen­tésével ki kell kérni a fölöttes egyházi hatóság engedélyét. Ilyen en­gedély nélkül népfőiskolát, vagy néptanfolyamot megnyitni nem szabad. 5

Next

/
Thumbnails
Contents