A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

•a 234/1941. sz. konventi határozathoz. 569 kölcsi rend, milyen irányú és hatású az erkölcsi nevelés (istenfélelemre, haza- és emberszeretetre, engedelmességre és önállóságra, dolgozásra, esztétikai érzékre stb. való nevelés), miként alkalmazzák ennek eszközeit (milyen példát adnak a tanítók, hogyan jutalmaznak és büntetnek), nincs-e az iskola életében, környezetében olyan körülmény, amely a tanulók vallás-erkölcsi fejlődését rossz irányba terelhetné. Épen azért a felügyelő legfőbb feladatának tekintse meglátni, hogy a népiskola a maga egészében hogyan teljesíti nevelői hivatását. Neveli-e a rábízott gyermeket a földi életen keresztül egy magasabb rendű életre, Isten országának polgárságára. Nemesíti-e érzelmi életüket, különös gonddal plántálja-e és ápolja-e vallásos érzületüket; fejleszti-e értelmüket, hogy református keresztyén hitigazságok és erkölcsi törvények ismeretére eljussanak; erősíti-e, edzi-e akaratukat, hogy elhatározásaikban vallásos érzületük és értelmük egyöntetű hatása legyen a kizárólagos döntő tényező. Tisztában vannak-e önmagukkal és körülményeikkel; világosan látják-e hivatásukat, rendeltetésüket s erre minden tárgyon keresztül leiküknek az evangélium szellemében történő állandó nemesítésével és Isten dicsőségét szolgáló munkás élettel kellően előkészülnek-e; egyszóval végzi-e az iskola a református keresztyén jellemnevelést. Győződjék meg, hogy a gyermekek résztvesznek-e a kötelező istentiszteleten s teljesítik-e az egyház iránti kötelességeiket; a tanítók az istentiszteleteken részvételükkel, ellenőrzésükkel és jó példájukkal nevelőhatásúak-e a gyermekekre. Általában terjedjen ki figyelme a tanító nevelő hatására. E téren sok tájékozódást szerezhet a felügyelő, ha szeme állandóan a növendékeken van. Maguktartása sokat mond arról, milyen viszony van tanítók és tanulók között (kölcsönös szeretet, ragaszkodás, bizalom, gyöngédség, avagy ridegség, gyanakvás, félelem, bizalmatlanság); vájjon a végbemenő munka rendes, megszokott módja lehet-e a tanításnak, vagy pedig szokatlan, mesterséges bemutatás; a tanítás az értelmet fejlesztő, gondolkodtató, az érzelmekre is ható, lelkes tevékenység-e, vagy gépies, értelmetlen szótanítás. Mindebből következtetni lehet a tanulók erkölcsi fejlődésére és ez a tanító értékének megítélésében nevezetes szempont. Semmiképen sem lehet arra gondolni, hogy a református népiskolában külön folyik a vallásos és külön az erkölcsös nevelés és hogy ezek egymástól teljesen függetlenül haladnak, egymáshoz semmi közük sincs. A református népiskola életében ez egybefonódó munka és pedig: vallásos alapon erkölcsi nevelés. Azt jelenti,