A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.

1941. május 6-8.

532 1941. május 8. — 396—397—398—399. 396. Tárgyaltatott az ajkai egyházközségnek a dunántúli egy­házkerület 195/1940. számú közgyűlési határozatával előterjesztett kérelme adósegélyének évi 600.— pengővel való felemelése iránt. Kérését évi 680.— P adóveszteséggel indokolja, mely a birtokosnő elhalálozásával s az adózás alapját képezett birtok evangélikus kézre szállásával állott elő. Minthogy ezen összeg a teljes évi adóbevétel 30%-át meghaladja s a nagymértékben megterhelt gyülekezet to­vábbi adóemeléssel semmiképen sem sújtható, az erős katholikus és evangélikus gyülekezetek között a gyülekezetre nézve úgy hitbelüeg, mint nemzetileg aggasztóan veszélyes helyzet állott elő. Az egyetemes konvent felhatalmazza az egyetemes adóalap intéző-bizottságát, hogy a kérelmet érdemi elinté­zés végett tárgyalás alá vegye. 397. Tárgyaltatott a bonyhádi egyházközségnek a dunamelléki egyházkerület 1940. november 20—21. napjain tartott üléséből 137. számú határozattal előterjesztett kérése, mellyel az egyházközség 396.80 P évi adósegélyének évi 1.000.— pengőre való felemelését kéri azzal az indokolással, hogy egyházi adóbevétele évi 400.— pen­gővel csökkent, amit más forrásból nem tud pótolni. Az egyetemes konvent a kérést, a bonyhádi egyház­község adósegély kérése ügyében 337/1934. szám alatt ho­zott határozatában egyízben már elfoglalt s ma is érvény­ben lévő álláspontjára figyelemmel, elutasítja. 398. Az egyetemes adóalap intéző-bizottsága jelenti, hogy az egri egyházközségnek adósegélye felemelése iránti kérése, melyet az evangélikusok kiválása folytán nyújtott be, a kérvény elbírálásához szükséges okmányok késedelmes benyújtása folytán a helyszínén nem volt idejében letárgyalható s a bizottság ez ügyben nem tehe­tett érdemleges javaslatot. Az egyetemes konvent felhatalmazza az egyetemes adóalap intpző-bizottságát, hogy a kérvényt saját hatáskö­rében bírálja el s az esetleg felemelt összegben megállapí­tandó adósegélyt 1941. július 1-től az ezidőszerint megálla­pított valorizáció mértéke szerint folyósítsa. 399. Tárgyaltatott a hencsei egyházközségnek a dunántúli egy­házkerület 195/1940. számú közgyűlési határozatával felterjesztett kérelme adósegély felemelése iránt, amelyet kényszerű építkezései miatt előállott s további adóemeléssel már nem fedezhető hiányával'

Next

/
Thumbnails
Contents