A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
43 1941. május 6. — 45—46. teljesen gondozatlanul hagyatott, holott ugyanolyan helyzetben lévő egyéb helyeken rendszeres munka folyik. Ez a rendszeres munka néhány kivételtől eltekintve határozott fejlődést mutat. Örvendetes és példaadó jelenség, hogy Nyírbátor szórványában, Nyírvasváriban 8000 pengős költséggel templomot építettek. Az egyházkerületi közgyűlés megnyugvással vette tudomásul a területén folyó szórványgondozó munkát s míg egyfelől intézkedéseket tett egyes szórványok gondozatlanságának megszüntetése érdekében, másfelől a megindult munka eredményesebbé tételére hozott határozatot. Kötelezte az egyházmegyéket a konventi határozatokhoz való alkalmazkodásra s a jelentőívek kitöltésére. A szórványgondozásra vonatkozó statisztikai összefoglaló adatok külön táblázatban 1) mutattattak ki. Az egyetemes konvent a szórványmisszió összefoglaló jelentéséből azt látja, hogy a kimutatások még mindig igen hiányosan készülnek s ezért a statisztikai adatok nem mutatják hű képét a helyzetnek. A legfontosabb teendő a szórványgondozásnál a nyilvántartás. Ha a nyilvántartás fel van fektetve, ennek nemcsak az a következménye, hogy azonnal a legpontosabb adatok állnak mindig rendelkezésre, hanem az is, hogy világossá teszi s ezzel megkönnyíti a szórványgondozás munkáját. Míg egy üyen nyilvántartás felfektetve nincs, addig nem lehet szó sem rendszeres szórványgondozásról, sem pontos adatszolgáltatásról. Felhívja azért az egyetemes konvent az egyházkerületeket, figyelmeztessék az egyházmegyéket a nyilvántartás felfektetésének nélkülözhetetlen és kötelező voltára. Felhívja az egyetemes konvent ismételten az egyházkerületek figyelmét azon határozatára, mely szerint a szórványokból befolyt egyházi adó teljes mértékben a szórványok gondozására fordítandó. Ez a határozat szigorúan végrehajtandó és végrehajtása ellenőrzendő. A szórványgondozás megkönnyítésére is ajánlja az egyetemes konvent az illetékesek figyelmébe az iratterjesztés nagy jelentőségét. Ebben a tekintetben a Szeretetszövetség által indított népszerű mozgalom, a „Népbarát" igen szívesen jő a tanya- és szórványgondozás segítségére. Kívánatos, hogy az egyetemes konvent a misszióra kijelölendő i) L. az 1. sz. mellékletet.