A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1941.
1941. május 6-8.
392 1941. május 7. — 285. összeg az iskola költségvetésében. Hajdúböszörményben a leánytanulókra vonatkozó újabb korlátozó rendelkezések annyira leapasztották a leánytanulók számát, hogy az előző évek 32—36 létszáma helyett az 1939—40. iskolai évben már csak 20 leánytanulója volt; az egyetemes konvent 3932/1936. számú rendelkezése értelmében pedig 3 év múlva, ha a még nyilvános leánytanulók kikerülnek az intézetből, alig marad leánytanuló. A létszám csökkenése miatt kevesebb lesz a tandíjbevétel, ami jelentős anyagi kárt jelent. Kevés számú leánytanuló felvétele azért is szinte lehetetlen lesz, mert a női felügyelet kiadásai a szülőket túlságosan fogják terhelni. A gimnázium létszámcsökkenése és anyagi helyzetének fokozatos romlása viszont ugyanüyen mértékben nem befolyásolja előnyösen a református polgári leányiskola helyzetét, mert „az az 5—6 leánytanuló — mondja a jelentés — aki évenként gimnáziumba szeretne járni, oly csekély szám, hogy a polgári leányiskola létszámánál észre sem vehető." Általános tanulói létszámcsökkenésről panaszkodik a nagykőrösi gimnázium igazgatósága. Az intézet létszáma a múlthoz képest nagy mértékben csökkent (100—130 tanuló). Kárpótlás volt ekkor a leánytanulók magas létszáma — 1935-ban 70 — de a felvételüket korlátozó rendelkezések miatt jelen tanévben már csak 30. Tehát a leánytanulók beiratási lehetőségének korlátozása kb. 40 tanulót vont el az iskolától. Ezen és a hasonló sajnálatos helyzeten több iskola változtatni, segíteni szeretne; keresi a kedvező megoldások lehetőségét. Jelentéseikben találunk javaslatokat, amelyek a református iskolaügy erkölcsi és anyagi érdekeinek tekintetbe vétele mellett általános nemzeti kulturális érdekeket is kívánnak szolgálni. Hajdúböszörmény így nyüatkozik: „Megtartandónak vélem a Rendtartás 11. §-ának ama eredeti rendelkezését, hogy püspöki engedély alapján bármelyik osztályban felvehető legyen bejáró leány magántanuló." Sárospatak református egyházi érdekből még tovább megy. Panaszkodik, hogy mi „nemhogy megnyitnók kapuinkat más keresztyén felekezetek leányai előtt, ellenkezőleg cselekszünk", hiszen a konventi Rendtartás 11. §. 6. bekezdésének második mondata alapján az alsó négy osztályban csak református leánymagántanulók felvételét engedélyezhetjük. Véleménye szerint „nem szabad korlátozni a szülőket abban, hogy milyen tipusú iskolába óhajtják beíratni leányaikat". Csupán ahol „a református fiúgimnázium a felvett nagyszámú református leánynövendékkel veszélyezteti a helybeli református leánypolgári létét, ott alkalmazni kell az egyházkerü-