A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
10. számú melléklet a 275'1940. sz. konventi határozathoz, A magyarországi református egyház theologiai főiskoláinak tanulmányi, nevelési és vizsgálati szabályzata. I. Altalános határozatok. 1. §. A magyarországi református egyház kebelében fennálló theologiai főiskolák hivatalos neve: theologiai akadémia, illetve Debrecenben: lelkészk'épzöintézet, egyetemi kapcsolatban: református hittudományi kar. 2. §. E theologiai főiskolákban folyó munka célja: az Istentől a lelkipásztori szolgálatra elhívottakat összegyűjteni, őket kegyelmi ajándékaik kiművelése, szellemük felvértezése által hivatástudatukban megerősíteni s így a magyarországi református egyházban az Ige szolgálatára (verbi divini ministerium) Isten segítségével tudományosan és gyakorlatilag előkészíteni. 3. §. A theologiai tanfolyam 10 (tíz) félévre terjed, amelyből legalább az első 6 (hat) félévet a hazai református theologiai akadémiák valamelyikén, vagy a debreceni m. kir. Tisza István tudományegyetem református hittudományi karán és egyúttal a tiszántúli egyházkerület lelkészképzőintézetében kell eltölteni.* Az utolsó 4 (négy) félévet, vagy azok egy részét az egyetemes konvent engedélyével külföldi protestáns theologiai karon vagy főiskolán lehet eltölteni. De a tanulmányait külföldön végző hallgató tartozik minden olyan kötelező tantárgyból, amelyből nem kollokvált, valamelyik hazai theologiai akadémián, illetve a hittudományi karon kollokválni. Annak az egyetemi hallgatónak, aki valamely ihazai egyetem jogés államtudományi, vagy bölcsészettudományi karán, mint rendes hallgató, több félévet töltött s ezt szabályszerűen igazolja, a viszonosság alapján, eltöltött féléveinek legfeljebb a fele a theologiai 10 (tíz) félévi tanfolyamba beszámítható, de csak azzal a feltétellel, hogy minden köte* A hittudományi kar (kifejezés mellé, ha a szövegből más nem tűnik ki, a lelkésziképzőintézet is mindig hozzáértendő.