A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 17. — 16—17—18—19—20—21. 45 némelyik egyház annak, hogy pusztáját jó volna közelebb s jobb utakkal rendelkező egyházakhoz csatolni. Az előadó igen behatóan foglalkozik a dunántúli tanya-, illetve puszta-misszió kérdésével. Felemlíti, hogy a kerület területén 16.714 református hívő él. „Ennek a semmiképen le nem kicsinyelhető református hívő seregnek gondozását nem lehet azonosnak tekinteni sem a szórványokéval, sem a tanyákéval. A szórványoknál idegen felekezetű lakosság között, de mégis bent a faluban élő emberekről van szó. A tanyákon élők távol vannak ugyan a falutól, de nincsenek kitéve más felekezetű emberek hatásának annyira, mint a szórványokban élők. A pusztákon, uradalmakban, majorokban élők cselédsorsa az, ami legtöbbször meghatározza életüket. Reggeltől estig, sok Ihelyen ünnepnapokon is robotos munkát végző emberek ezek, primitív életkörülmények között, sokszor több család együtt egy szobában összezsúfolva! Sok esetben valóban nincs vagy csak nehezen adódik mód arra, 'hogy ezeket gondozni lehessen. Még nagy szerencse, hogy kerülnek uradalmak, amelyek legalább is időnkint beküldik református cselédeiket az anyaegyház templomába, vagy a hitoktatást végző lelkipásztornak kocsit adnak. De katolikus uradalmakban ez is nehezen megy." Felemlíti a jelentés, hogy Polgárdi pusztáján egy időre esik a róm. katolikus és református gyermekek hitoktatása. A római katolikus káplánt vivő uradalmi kocsin nem mehet a református segédlelkész azon katolikus aggály miatt, hogy mit szólnának ehhez a hívek s így a segédlelkész kénytelen biciklin kijárni. Egy időben: lévén itt a két vallású gyermekek hitoktatása, az iskolai termet a római katolikus hitoktatás foglalja le, a református gyermekek számára az uradalom nem ad külön helyet s így a segédlelkész az egyik pusztai református magánlakásán végzi a hitoktatást. Sok nehézséget okoz az is, hogy a pusztai cselédek gyakran változnak s így nyilvántartásuk és gondozásuk nehéznek látszik. Ezzel szemben a jelentés felemlíti Kálóz pusztáin folyó lelkigondozást: ,,A puszták misszióját az istentiszteletek s a rendszeres hitoktatás kivételével, amit lelkész és segédlelkész végzett, diakonissza testvér végezte, aki nem kiméivé semmi fáradságot, nélkülözést, heteken keresztül kint lakott a pusztákon, sokszor béres lakásokban, cseléd emberek között. Tartott minden este bibliaórákat, énektanítást, nappal pedig látogatta a református családokat, úgy hogy a puszták reformátusainak vallásos élete egészen megújult. Volt puszta, amelyiken már-már megszűnt a reformátusság. A miszszionálás teljesen megváltoztatta ezt a helyzetet. Az elfelejtett zsoltárokat újra megtanulták, még a 70 éves öreg cselédemberek is, nagy ünnepek alkalmával 15—16 km. távolságról eljönnek templomba, szeretik vallásukat, megszűntek a kitérések." Fájdalommal említi azonban a jelentés.