A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

424 1940. április 19. — 367—368. 367. A dunamelléki egyházkerület 1939. november 23—24. nap­jain tartott közgyűlése 91. szám alatt hozott határozatával az egyetemes konvent elé terjeszti intézkedés végett a pestkörnyéki egyházmegye beje­lentését, mely szerint a csepeli, pestszenterzsébeti, pesAidegkuti, sorok­sári és csillaghegyi állami elemi iskolák tantermeiben, valamint a kispesti és újpesti állami elemi iskolai igazgatói irodákban a korpuszos kereszr van kifüggesztve. Ebben a tényben mind a bejelentő pestkörnyéki egyház­megye, mind a dunamelléki egyházkerület vallássérelmet lát, annál inkább, mert az 1907. évi XXVII. t.-c. 17. §-a értelmében minden iskolában Ma­gyarország címere helyezendő el, vallási jelvény csupán felekezeti isko­lában helyezhető el, a korpuszos kereszt pedig nyilvánvalóán vallási jel­vény, még pedig olyan, amelyet nem római katholikusok nem használnak. Egyetemes konventünk a dunamelléki egyházkerület 91/ 1939. számú közgyűlési határozatát a benne felsorolt esetekre vonatkozó adatokkal együtt felterjeszti a m. kir. vallás- és köz­oktatásügyi miniszter úrhoz azzal a kéréssel, hogy az állami is­kolákban, azok tantermeiben és egyéb hivatalos helyiségeiben minden olyan jelvény mellőzését szíveskedjék elrendelni, amely az iskolába járó gyermekeknek, vagy azok szüleinek, illetőleg ezek bármily csekély részének is vallási meggyőződését sértheti * és ezekben azt a feltevést alakíthatja ki, hogy az állami intézmé­nyek egy más, rájuk nézve idegen vallási alakuht szabályozása alá tartozn ak. 368. A protestáns tábori püspök úr az egyetemes konvent 237 1939. számú határozatára hivatkozással a következőkről értesíti a kon­ventet: A Szolgálati Szabályzat értelmében a különböző keresztyén vallás­felekezetek lelkészeinek paritásos szolgálata teljes mértékben biztosítva van. Egyedül a zászlószentelésről szóló szakasz mondja, hogy a zászló­szeníelést rendszerint a honvédség valamely lelkésze, tehát egy lelkész végzi, azonban a m. kir. honvédelmi miniszter úrnák 26420/1939. számú rendeletével ezt az egy sérelmes pontot is a két tábori püspök előzetes megegyezése alapján megállapított rendelkezés tökéletes egyenjogúságot biztosított egyházunknak. Közli toyábbá, hogy a különböző bajtársi egye­sületek, tűzharcos szövetségek stb., általában nyugállományú tisztek és alt :sztek ünnepélyei alkalmával végzett lelkészi szolgálat nem a protes­táns tábori püspökség joghatósága alá tartozó, hanem polgári lelkészek hatáskörébe tartozik. A polgári lelkészeknek tehát arra kell törekedniük, hogy az ilyen szövetségek, egyesületek és egyéb alakulatok ünnepélyei

Next

/
Thumbnails
Contents