A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
418 1940. április 19. — 344—345—346—347. 418 dásuk idejére sem, ideiglenesen sem helyezheti más egyház hatósága alá; természetesnek találja azonban azt a kívánságot, hogy ezek, amennyiben ott kisegítő egyházi szolgálatot Végeznek, annak az egyháznak szabályai szerint kötelesek eljárni, amelynek körében működnek és e tevékenységüket illetően annak az egyháznak felügyelete alá is esnek. A felügyelet módozatainak megállapítása végett tárgyalás folytatására — esetleg a külügyi bizottság közreműködésével — az egyetemes konventi elnökséget kéri meg. 362. A dunamelléki püspök úr telterjeszti a ókécskei lelkipásztor indítványát aziránt, hogy a református lelkész-anyakönyvvezetők adhassanak külön miniszteri engedély nélkül tartalmilag egyező kivonatokat, és evégből az egyetemes konvent intézzen felterjesztést a m. kir. kormányhoz. Egyetemes konventünk a kivánt felterjesztést mellőzi, mert eziránt már több ízben tett lépései eredménytelenek maradtak és így újabb kérelem előadásának célhoz vezető voltát nem remélheti. Egyébként is az egyházi anyakönyvekből kivonatok adása ma már általában állandóan csökkenő mértékkel fordul elő, abban a gyakori esetben pedig, amelyre a javaslattevő hivatkozik, tartalmilag egyező kivonat úgy sem megfelelő, mert az 1939: IV. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 7720/1939. M. E. számú rendelet szerint mindazokban az esetekben, amelyekben ténykörülményeket anyakönyvi kivonattal kell igazolni, a bejegyzéssel szószerint egyező anyakönyvi kivonatot kell bemutatni. 363. Az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatósága nevében annak elnöke és főjegyzője azt a kérelmet terjeszti a „zsinatelőkészítő bizottság elnöksége" elé, „méltóztassék szíves figyelembe venni a református tanárság azon kérelmét, hogy az egyházi élet hatósági intézésében, a zsinaton, konventen, egyházkerületen, egyházmegyén és mindezek bizottságaiban a református közép- és középfokú iskolák tanárságának törvényilég kellő képviselet biztosíttassék". Egyetemes konventünk értesíti az Országos Református Tanáregyesület elnökségét, hogy az érvényben lévő egyházi törvények értelmében az egyházmegyei közgyűlésen (I. t.-c. 107. §. c) az egyházmegye hatósága alatt levő középiskola, tanító- és tanítónőképző-intézet és polgári iskola tanárai közül intézetenként legalább egy-egy, az egyházkerületi közgyűlésen (I. t.-c.