A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.
1940. április 17.
1940. iáíprilis 17. — 53. 87 nagy elismeréssel szól a leányegyletek szorgalmáról, mellyel a szegényeket segélyezik, a templomot és környékét gondozzák, jótékony célokra gyűjtenek. Tiszántúl a konfirmált leányok összetartásáról csak általánosóságban lehet szó, a munka és a mód konkretizálása nélkül. Serdülő leánymunkáról 139 egyházközség jelent. Leánybibliakör volt 190 gyülekezetben, 119 helyen lelkipásztor vezetése alatt. 239 helyen tartottak leányok számára ismeretterjesztő előadásokat, 196 helyen leánykonferenciát, vagy tanfolyamot. Leányegyesület 256 egyházközségben működött, leánycserkészcsapat 7 helyen összesen 287 taggal. A felnőtt egyháztagok közötti munkánál Dunamellék előadója megemlíti, hogy 127 gyülekezetből jelentették a házasságralépők lelkigondozásáit. Csak azt nem tudni, írja az előadó, hogy hol mit értenek ez alatt. Egyúttal szükségesnek mondja, hogy a Belmissziói Útmutatóban határozott utasítás és tájékoztatás jelenjék meg és alakuljon ki a munkának egész mintája. A női tábor Vértesalján kialakult s Bátori Sigray Istvánné elnök vezetése alatt több körzeti konferenciát tartott. A solti egyházmegyei női tábor elnöknője Szabó Bálázsné, a tábor közgyűlését 570 résztvevővel tartották meg. A pestkörnyéki egyházmegye női tábora szintén hatalmas konferenciát tartott Budapesten. Ebben a kerületben a női egyházi munka annyira elő van készítve, hogy a még hiányzó egyházmegyék beszervezése után jövőre már az egyházkerületi női bizottság tarthatja tanácskozását. A férfiak közötti munka nehezebb. 7 egyházmegye bibliaóráin 5.656 nő és csak 1.704 férfi jelent meg. A presbiterek számára tartott bibliakör a legnehezebben bevehető fellegvár. A férfiak azért sok helyen, nagy számmal vesznek részt egyházi munkákban. Családlátogatást 310 helyről, házi istentiszteleteket 107 (helyről jelentettek. Előadó ezeknek a lefolyását és módszereit is tisztázni óhajtja. Hangsúlyozza továbbá az úrvacsorára előkészítő bűnbánati istentiszteletek rendszeres tartatását, a régi jó szokás fenntartását. Dunántúl a házasságra lépők számára lelkipásztori előkészítés volt 78 egyházban. Felnőtt egyháztagok számára 97 egytházközségban tartottak bibliaórát, ezt 86 helyen vezette lelkipásztor. Külön férfi bibliakört tartottak 10, presbiterit 2, nőit 15 helyen. Házi istentisztelet volt lelkipásztor vezetése mellett 45 helyen, 26 egyházban esetenként, 19-ben rendszeresen. Vallásos estélyeket tartottak 221 egyházban, a veszprémi egyházban mindenütt. Vetítettképes előadást tartottak 20 helyen, bűnbánatheti istentiszteleteket mindenütt. Családlátogatás volt 202 egyiházban, ezeket lelkipásztor, tanító, gondnok, presbiterek, lelkészné s egyesületi tagok végezték. A felnőtt férfiakat foglalkoztatták gyűjtésnél, reverzálisok körül, beteg- és szórványlátogatásban, gyülekezeti munkában, családlátogatásban, ifjúság ellenőrzésében és a szere-