A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

34 1940. április 17. — 50— 51. 332-ben vasárnapi iskolai munka. 46.376 gyermek járt 1274 csoportban, egy csoportra esik 36 gyermek. Részt vettek a munkában 1306 -an. 115 helyen időszaki volt a munka, 217 helyen egész éven át tartó. A gyerme­kek 75 egyházközségben adakoztak rendszeresen, összesen 1736 pengőt. A vezetők 176 gyülekezetben látogatták a gyermekeket. A gyermekgon­dozói munkára bizonyára nagy hatással voit az a vezetőképzőtanfolyam, amit az előadó Debrecenben 20—30 helybeli és 19 egyházközségből 28 résztvevővel, 70 középiskolás növendék bevonásával rendezett. Az ifjúsági munka látszik Dunamelléken a legerősebb lendületűnek. Az előadó által kissé túlbizakodónak vélt jelentések szerint az iíjak 50 %-át tudták bevonni a munkába, ami tényleg nagyon örvendetes ered­mény és jelenség volna. Az egyházkerületi missziói bizottság ifjúsági al­bizottsága ezen a téren újabb és újabb lelki hadjáratokat készít elő, a pesti egyházmegyében ifjúsági megbízottat is állítottak be Rohonczy Já­nos személyében. A külsősomogyi egyházmegyében Fábián Gábor, a bu­dapestiben Dobos Károly ifjúsági megbízottak munkálkodnak buzgón és sikeresen. A jelentések 90, a központhoz csatlakozott egyesületet mutatnak ki. Állandó kérdés a leventék lelkigondozása, de ezt az egyes gyülekeze­tek, sőt egyházmegyék is, ha belefognak, igen jól meg tudják oldani. Na­gyobb nehézséget jelent a serdülőmunka. A jelenlegi konfirmációi korha­tár magas követelménynek látszik, mert a hat elemi osztályt végzett, cse­lédsorba adott gyermekeket az istállóból, vagy a mezőről, a jószág mel­lől, vagy a műhelyből nem igen hajlandó kenyéradó gazdája konfirmációi előkészítő órákra bocsátani. 235 helyen folyó ifjúsági munka mellett csak 171 gyülekezetben folyik serdülőmunka, ezek közül is sok helyen a hit­oktatást magyarázzák annak. Kétes értékűnek látszanak a műkedvelő előadások. Síkos talaj ez bizony, amin könnyen elcsúszik a fiatalember. Akadály a korcsma, a tánc, a bál. Falusi tánciskolák össztáncain heten­ként háromszor, négyszer is összecsődítik a fiatalságot, ahol az felügye­let nélkül mulat és romlik. Dunántúl serdülő munka folyt 110 egyházban, a pápai egyházmegyében mindenütt, a tataiban az ifjúsági munkával kö­zösen. 13 egyházban, marasztják benn az ifjúságot a templomban, a pá­pai egyházmegyében mindenütt. 116 egyházban volt ifjúsági bibliakör, ezek közül 90-et lelkipásztor vezetett. Ismeretterjesztő előadásokat tartot­tak az ifjúság számára 138 egyházban, műkedvelő előadást 75, kirándu­lást 52, konferenciát 21, gazdasági tanfolyamot 2 egyházban. Ifjúsági egyesület volt 165 egyházban, ifjúsági otthon 42 ihelyen. Csatlakozott egyesületek száma 62, ifjúsági cserkészcsapat 4. Az egyházkerületnek ifjúsági lelkészi megbízottja nem volt, 4 egyházmegyének voltak ifjúsági megbízottijai. Belsősomogyban az ifjúsági munka haladást mutat. Meg-

Next

/
Thumbnails
Contents