A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 19. — 295—296. 329 a többi autonóm iskolafenntartóval egyetértésben eszközöljön ki a közok­tatásügyi minisztériumtól egy olyan országos érvényű rendelkezést, amelynek értelmében a középiskolák IV. osztályának elvégzése után a tanári testületek kétféle záradék között választhassanak: azok részére, akik tanulmányaikat továbbfolytatni nem akarják (pl. a középiskola négy alsó osztályát elvégezte) és akik felső osztályba szándékoznak lépni. A két záradék közül a szülő írásban választhatná az iskolai év folyamán a neki megfelelőt. Kívánatos lenne országos érvényű rendelkezéssel szabá­lyozni azt is, ihogy a felső négy vagy három osztályban jónál gyengébb tanulók csak különös méltánylást érdemlő esetekben változtathassanak intézetet. Az egyházkerületi közgyűlés a tanügyi bizottság határozati javas­latára a szeghalmi gimnázium tanári testületének és igazgatótanácsának kérését pártolólag terjeszti az egyetemes konvent elé. Az egyetemes konvent az egyetemes tanügyi bizottság ja­vaslatára kimondja, hogy a kétféle záradék megvalósítását sem szociális, sem nevelési szempontból nem látja helyesnek. A gim­náziumok tanári testületeinek módjukban áll a nem megfelelő elő­menetelű növendékeket javító vizsgára, illetőleg osztályismét­lésre utasítani. Számtalan adat bizonyítja azt is, hogy az alsó osztályok gyöngébb előmenetelű növendékei tanulmányaik során speciális képességekről is tesznek bizonyságot vagy a serdülő kor nehézségeit leküzdve, magasabb osztályokban jó előmene­telt tanúsítottak. Mindenesetre a gimnáziumok tanári testületeinek különös gondjuk legyen arra, hogy az elégséges előmenetelt és a tovább­haladás lehetőségét a IV. osztályt végzett növendékeknek ne min­den esetben juttassák. A javaslat második részét — felső osztályokban intézetet cserélő jónál gyöngébb előmenetelű tanulók ügyét, illetve a ván­dorlás lehetőségének megszüntetését — helyesnek látja és a Rendtartás szerkesztőinek megfelelő helyen való érvényesítésre figyelmükbe ajánlja. 296. (87.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1939. évi május hó 25-én 133.818/1939. IX. sz. alatt kelt rendeletével a tanévről ki­adott Évkönyvek szerkesztése tárgyában intézkedett. (L.Hivatalos Közlöny 1939. évi június hó 1-én kiadott 11. számában.) E rendeletét megküldötte vabmennyi egyházi főhatóságnak azzal a kéréssel, hogy az Évkönyvek statisztikai fejezetének a fenti rendelet szerinti összeállítását, az adatok

Next

/
Thumbnails
Contents