A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1940.

1940. április 17.

1940. április 19. — 290. 323 sem viszi előre, sőt inkább hátráltatja a különböző iskolázottságú és in­telligenciájú leventék együttes kiképzése, az igazgatók nagytöbbségének véleménye szerint. 1. Az egyetemes konvent helyesli, Ihogy a középiskolai ta­nuló ifjúság is leventekiképzésben részesül. E körülmény azon­ban olyan mértékben növeli meg heti óraszámát és veszi igénybe fizikai és szellemi teljesítő képességét, hogy a leventekiképzés mai rendtje a középiskolai tanuló ifjúság tanulmányainak, sőt testi-lelki fejlődésének nincs előnyére, tehát a honvédelemnek sem. Javasolja ezért, hogy az ifjúság terheinek csökkentésére, a honvédelemre való előkészítés nagy jelentőségére való tekin­tettel a német és francia középiskolák példájára hetenként 1 nap a leventekiképzés, írásbeli feladatok elkészítése, esetleg egyesü­leti élet céljára tartassék fenn. 2. A középiskolai ifjúságnak a nem tanuló ifjúsággal való keverése nevelési szempontból nem jár a remélt eredménnyel. A leventekiképzésben részesülő középiskolás ifjúság abban a korban van, amikor élesen birál, az egyéni gyöngeségeket ész­reveszi és kíméletlen is ezekkel szemben, viszont szívesen követ olyan egyéniséget, akiben magasabb értékeket lát, akit valame­lyes vonatkozásiban követendő példának, tekintélynek ismer cl. Az a körülmény, hogy középiskolás ifjúságunk a leventeórákon olyan mozdulatokat gyakorol és olyan anyagot tanul, amelyet már évek óta tud, s esetleg jobban tud középiskolai tanulmányai­ból, s esetleg olyan oktatók oktatják, akik nem érik el tanáraik szellemi szintjét, nincs előnyére a katonás szellem kifejlődésének, a katonai élet megkedveltetésének, a katonaság megbecsülésé­nek: nem növeli a hadsereg tekintélyét. Ezért az egyetemes konvent tanulmányi és nevelési szempont­ból feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a középiskolás ifjúságot saját iskoláiban lehetőleg saját tanáraik részesítsék az ifjúság korának, testi és szellemi fejlettségének megfelelő, tantervéhez il­leszkedő leventekiképzésben, természetesen a katonai hatóságok irányítása és felügyelete mellett. A közösségi érzés fejlesztése szempontjából azonban helyénvalónak tartja, ha a külön kép­zett kézépiskclai és nem középiskolai leventék számára előre meghatározott időben közös gyakorlatok tartatnak. 3. A középiskolák igazgatói tisztüknek és felelősségüknek megfelelően szélesebb jogkört nyerjenek az ifjúság levenfekikép­zésében. A katonai hatóságokkal való kooperációban az egyenlő jogkör biztosíttassék. 21*

Next

/
Thumbnails
Contents