A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.
1939. április 19-20.
1939. ólpriiliis 19. — 67. 81 Mint ezen jelentésünkből is kitűnik, a közalap tőkeszerü készpénzvagyona az 1938. évi december hó 31-én 45.670.58 P volt. Ez az összeg a tőkésítéssel s a kölcsönökből várható tőketörlesztéssel, valamint a kisebb alapok készpénzvagyonának betudásával az év folyamán előreláthatólag 160—165.000 P-re fog növekedni. így a kért kölcsönöket legfeljebb eddig a határig lehet figyelembe venni. Ezért javaslatunk megtételénél a rászorultság sürgősségén és a méltányosság szempontján kivül tekintettel kellett lennünk arra is, hogy azok az igények elégíttessenek ki elsősorban, amelyek más módon egyáltalán nem, vagy csak alig leküzdhető nöhézségek árán voinának kielégíthetők. Ezekre való tekintettel a bizottság elvi felhatalmazást adott a köz alapi intéző-bizottság előadójának, hogy a kölcsönadás érdekében a következő folyamodókkal folytassa le a tárgyalást, illetve a már lefolytatott tárgyalások eredményeképen az intéző-bizottság elnökével együttesen a következők részére utalhassa ki a megszavazott kölcsönt: a) Elsősorban: 1. Üllői egyházközség — — — — — — — — — — 5.000.—P 2. Pilismarót! egyházközség — — — — — — — — 1.600.— 3. Országos Református Szeretetszövetség — — — — — 8.000.— 4. Pomazi egyházközség — — — — — — — — — 4.000.— 5. Szegvári egyháziközség — •«— — — — — —- — — 4.000.— 6. Túristvándii egyházközség — — — — — — — — 3.C00.— 7. Gyönki gimnázium — — — — — — — — — — 8.000.— 8. Szuhaföi egyháziközség — — — — — — — — — 8.000.— 9. Bánhidai egyházközség —- — — — — — — — — 5.000.— 10. Kispesti egyháziközség (egyházmegyei és egyházkerületi készfizető kezesség mellett) — — — — — — — — — 20.000.— 11. Makói egyházközség — — — — — — — — — 80.000.— 12. Magyaróvá r-Mosoni egyházközség — — — — — — 20.000.— 13. Kunszentmártoni egyházközség — — — — — — — 8.000.— 14. Kislángi egyháziközség — — — — — — — — — 15.000.— Összesen: F89.600.— P b) Másodsorban: 1. Bodméri egyházközség — — — — — — — — — 8.000.— 2. Alsónyéki egyházközség — — — — — — — — 35.000.— 3. Ercsii egyházközség — — — — — — — — — 30.000.— Összesen: 73.000.— P A közalap intéző-bizottsága kimondotta, hogy az elvileg megszavazott kölcsönök a 96/1934. számú konventi határozat 15. pontjában megállapított feltételek mellett folyósíthatok s ezeknek kifizetése csak a tőketörlesztés címén befolyt és a tőkésítés címén rendelkezésre álló" öszszegek, valamint a közalap kezelése alatt áffó kisebb alapítványok készpénztőkéjének erejéig történhetik. Az intéző-bizottság kimondotta azt is, hogy a korábban elvileg en6