A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.
1939. április 19-20.
322 1939. április 20. — 243. 243. A dunántúli egyházkerület 113/1938. számú határozatával felterjeszti az egyetemes konventhez a mezőföldi, veszprémi és tatai egyházmegyéknek a népiskolákat fenntartó egyházközségeknek a polgári községek által leendő támogatása, illetve állandó segélyben való részesítésére vonatkozó határozatait. Az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 23. §-a az elemi népoktatás ellátásáról való gondoskodást községi feladatnak nyilvánította. Az 1886. évi XXII. t.-c. 21. §-a kimondja, hogy a község a községi iskolákról és más rokon tanintézetek szükségleteiről gondoskodni köteles. Azáltal, hogy az egyházak tartanak fenn iskolákat, a községek a fenntartás terhe alól mentesülnek. Ebből az okból természetszerűen folyik, hogy a politikai községek az egyházakat hathatós segélyezésekkel támogassák a népnevelés szent munkájában, hiszen ezzel a segélyezéssel kisebb terhet vállalnak magukra, mintha maguknak kellene gondoskodniok a népoktatás ellátásáról. Az állam a múltban a tanítóknak íizetéskiegészítést, az iskolafenntartó egyházaknak pedig dologi szükségleteikre államsegélyt, az egyetemes egyházon keresztül pedig adósegélyt adott s ha törvényileg biztosította az ingyenes népoktatást, intézményesen nyújtott helyette tandíjkárpótlást. Az országos tanítói nyugdíjjárulék egy tanerő után mindössze évi 24 korona volt. 1924. év óta az állam az intézményes segítés módját és mértékét megváltoztatta. Az iskolafenntartó egyházak helyi járulékát kettőtől ötszörös összegéig emelte fel. A fizetéskiegészítő államsegélyt nagymértékben csökkentette, sok iskolánál teljesen beszüntette. A nyugdíjjárulékot egyoldalúlag magasabb összegben állapította meg. Ha eddig az egyházak helyett a tanítói nyugdíjjárulékot a községek fizették, a belügy- és pénzügyminiszter urak a községeket a nyugdíjjárulékok fizetése alól feloldották, ezzel szemben az állam az egyházak dologi szükségletekre adott államsegélyét egyáltalán nem, adócsökkentési segélyét csak részben valorizálta. A tanítói lakásokat pedig megadóztatta. A felekezetek segélyezését a községeknek a minisztériumok fokozatosan mindig kisebb-kisebb mértékben engedik meg, mégha a községben megvolna is a jóindulat, a miniszterközi bizottság a községi költségvetésekből a beállított összegeket törli. Ennek az eljárásnak az eredménye az, hogy egyes magyar állampolgárok a nemzeti népnevelés ügyéért állandóan tetemesebb és nagyobb öszszegű áldozatot hoznak, mint az ugyanott lakó szerencsésebb elbírálást nyerő egyházak tagjai. Ahol magas az egyházi adó s ahol magas a községi pótadó, ott az állami egyetemes kötelezettséget képező népoktatás terhe alatt egyoldalúan csak az egyházi adót fizető egyháztagok görnyednek, mert sem az államnál semminémü államsegély felemelését kieszközölni, sem
