A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.

1939. április 19-20.

4 1939. április 19. — 26—27—28. ami ennél még több, a magyarok millióit hazájuktól elszakítva, idegen elnyomás alá vetették. A Mindenhatónak nagy kegyelmi ajándéka, hogy ezek a botor és igazságtalan úgynevezett békeszerződések lassanként meg fognak dőlni. Beteljesedett a mi reménységünk: nem emberi bölcseség, hanem az örök igazság, az Ur Istennek gondviselő jósága segített meg bennünket. Mult évi április hó 27-én tartott megnyitóbeszédemben (az egyete, rnes konvent 1938. április 27—28. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve, 3—4. lap) kereken kijelentettem, hogy a szerzett kedvezőtlen tapasztalatok után nem reménykedhetünk a Nemzetek Szövetségében. Pedig a Paktum 19. cikke alapján a Société des Nations-nak módjában lett volna a tarthatatlan békeszerződéseknek újabb háborúra vezető rendelkezéseit módosítani és a Szövetség — ezt nem tagadom — más nemzetek javára, különösen egészségügyi és szociális téren tett is intézkedéseket; ellenben a trianoni békeparanccsal szemben két évtizeden át kötelességét elmulasztotta. Teljesen megértjük tehát, hogy azóta a magyar kormány is elhatározta, hogy hazánk kilép ebből a nemzetközi szervezetből, amely, sajnos, fennállása óta csak a győző államok álláspontját emelte érvényre. Méltatlan vagyok az Urnák kegyelmére, hogy közvetlen napnyugta előtt még átélhettem a mult év november havában és a folyó év márciusában végbement történelmi eseményeket. A nagyhatalmak által is elismert népi elv alapján a felvidéki, túlnyomólag magyarlakta területsávnak visszacsatolása révén az 1938. év végén 242 református egyházközség tért haza. A folyó év március havában derék honvédeink — ezt a tényt külföldön élő és különösen más nemzethez tartozó református hittestvéreink előtt is külön kell hangsúlyoznunk, — nem újabb foglalás címén, hanem történelmi jogon szállották meg azt a kárpátaljai vidéket, amely ezer éven keresztül megszakítás nélkül mindenkor Magyarországhoz tartozott. Ezzel a magyar honvédség Északmagyarország egyik részén isméi elérte az ezeréves határokat, amelyeket 1914—1917. között dicső katonáink túlnyomó erővel szemben sok véráldozattal hősiesen védelmeztek. Külföldi barátaink sem, annál kevésbbé azok, akik velünk nem rokonszenveznek, — nem érthetik meg, mit jelent magyar embernek, különösen a Kárpátok vidékén is, a régi magyar határ elérése! A Kárpátalja visszatérésével további 14, későbbi kisebb haíárkiiga— zítás révén újabb 3, összesen 259 felvidéki és kárpátaljai református egyházközség tért közénk haza. Természetesen nem állhatnak még rendelkezésünkre teljesen hivatalos és pontos statisztikai adatok, de komoly szakférfi számítása és zt