A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.

1939. április 19-20.

190 1939. április 20. — 167; 2. Felhívatnak a theológiai főiskolák, hogy a Losoncról jött theoíó­gusokra tekintettel az érettségi bizonyítvány honosítása céljából a vallás­és közoktatásügyi miniszter rendelet által előírt tantárgyak kötelező hallgatásán és azokból a tantárgyakból megkívánt kollokviumokon túl is, gondoskodjanak arról, hogy a magyarságra, magyar történelemre, föld­rajzra és irodalomra vonatkozó ismeretek a vonatkozó egyes theológiai tantárgyak (egyetemes keresztyén egyháztörténelem, magyar református egyháztörténelem, magyar protestáns irodalomtörténet stb.) körében is megfelelő módon tárgyaltassanak. 3. A Losoncról jött theológusok egyes nem hallgatott theológiai tan­tárgyakból, amennyiben azok már nem hallgathatók, hallgatás nélkül kol­lokviumot tesznek. Az egyes szaktanárok jelöljék ki tantárgyaik leglénye­gesebb és legfontosabb részeit. A visszakerült theológusok kollokváltatását és vizsgáztatását a leg­nagyobb szeretettel kell kezelni. A már megszerzett alapvizsgálat és a kiadott abszolutórium határ­nak tekintendő. Azok megszerzése után egyes hiányzó tantárgyak pótlása nem követelhető. 4. A magyar nyelvű theológiai szakirodalom termékeit a Losoncról jött theológusok szemináriumi munka útján ismerjék meg, úgyszintén az utolsó félszázad magyar egyházi lap- és folyóirat irodalmat is. 5. Végezzenek mindnyájan tudományos szemináriumi munkát. 6. Énekeskönyvünk, bibliánk és hitvallásaink használata és ismerete által, a theológiákon végzett gyülekezeti munkába való bevezető gyakor­lati munkák megismerése és végzése által neveltessenek be a református egyház gondolat- és testvéri közösségébe. 7. Felhívatnak a theológiai főiskolák, hogy alkalomadtán látogas­sák meg tanárok és theológusok együtt a visszakerült felvidéki gyüleke­zeteket. III. 1. Felhívatnak az egyházkerületek, hogy az anyaországi segédlelké­szek alkalmas esetekben cseréltessenek ki a most visszakerült segédlelké­szekkel. 2. Felhívatnak az egyházkerületek, hogy a már szolgálatban lévő, Losoncon végzett lelkipásztorok lelkészi továbbképző tanfolyamokon is­merkedjenek meg az egyházjogi (új törvénykönyv), liturgiái (istentiszte­leti rendtartás), belmissziói munkavégzés (belmissziói útmutató) stb. kö­rében végbement változásokkal, amelyeken a magyarországi református egyház átment.

Next

/
Thumbnails
Contents