A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.

1938. október 25.

1938. október 25. — 357—358—359—360. 569 A négyes albizottsági javaslat felebbezővel közöltetvén, arra észre­vételt nem tett. Az egyetemes konvent a felebbezést elutsítja, mert a já­rulékok alapjául vett javadalom a 110/1938. számú konventi határozattal jogerősen állapíttatván meg, a felebbezésnek jogi alapja nincsen. 448. Dr. Kováts J. István konventi jegyző jelenti, hogy az Országos Református Lelkészi Nyugdíjintézet intéző-bizottsága mai ülésén elnö­kévé dr. Révész Imre tiszántúli püspököt választotta meg. Tudomásul szolgál. 449. A mai ülés jegyzőkönyve felolvasás után hitelesíttetik. 450. A tárgysorozat befejezése után Balogh Jenő dr. világi elnök az elnökség nevében köszönetet mond a bizottságoknak, az előadóknak, különösen dr. Szentpéteri Kun Béla előadónak a tárgysorozatra kitűzött ügyek gondos előkészítéséért, Farkas István püspök pedig — a konventi tagok helyeslése mellett — köszönetet mond a konventi elnökségnek az ülés példás előkészítéséért és vezetéséért. Az egyetemes konventnek 1938. október 25-ére összehívott ülése dél­után 1 óra 15 perckor Ravasz László dr. püspök, lelkészi elnök imájá­val véget ért. Kelt Budapesten, 1938. október hó 25-én. Dr. Balogh Jenő s. k., Dr. Ravasz László s. k., főgondnok, világi elnök. püspök, lelkészi elnök. Dr. Kováts J. István s. k., egyetemes konventi jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents