A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.
1938. április 27-28.
1938. április 27. — 78—79—80—81. 53 deményezéshez, amely e feladatok megoldására irányul, készséggel igéri támogatását. A református leánymunka ellátásáról más helyen határoz és intézkedik. Az egyházmegyék és egyházkerületek elnökségeit pedig felhívja, hogy a női tábor gyülekezetenkinti megszervezését a szervező munkának megfelelő kezekbe tételét a maguk hatáskörében szorgalmazzák. 64. Dobos Károly konventi ifjúsági missziói lelkész az 1937. évi .munkájáról a következőket jelenti: Meglátogatott „ifjúsági napok" alkalmával 25 gyülekezetet s 1600 ifjúnak szolgált ezeken az alkalmakon. 9 ifjúsági egyesület csatlakozó és tagavató ünnepsége alkalmával 660 ifjúhoz szólott a református ifjúsági munkáról. Zászlóavatást végzett két helyen 250 ifjú előtt, házavatást két helyen 180 ifjúval. Tartott 18 körzeti if|úsági konferenciát, mely magába foglalta a biharértnelléki és a veszprémi egyházmegyék sorozatos egyházmegyei körzeti ifjúsági konferenciáit. Ez alkalmakon 107 gyülekezet 2100 ifját érte el. A Református Diákok Soli Deo Glória Szövetségével közösen tartotta az első RIM demonstrációt, vagyis a Református Ifjúsági Mozgalom közös kiállását, amikor a diák és nem diák református ifjúsági munka jelentette be közös együttműködését, a református ifjúsági munka frontján. Ennek a virágvasárnapi vigadói ifjúsági nagygyűlésnek mintegy 1000 ifjú résztvevője volt. Az jfjúsági munka propagandáját szolgáló konferenciákon kívül továbbfolyt az ifjúsági vezetők képzése. 4 egy napos körzeti vezetőképző alkalmon jelen volt 34 gyülekezetből 320 vezető. Eredményesen folyt le a földműves ifjak téli vezetőképző tábora Pápán, mely az egész dunántúli egyházkerület számára rendeztetett s melyen 50 gyülekezetből 80 válogatott ifjú vett részt. Ugyancsak volt téli tábor 5 napon keresztül a csurgói gimnáziumban főleg a belsősomogyi egyházmegye földműves ifjai számára. Ezen 32 helyről 70 ifjú vett részt. A nyári munkának kiemelkedő eseménye volt a PKIE vándorút, mely 13 napon át tartott s 300 km-es utat ölelt fel a Duna mentén és a Dunántúl déli részén. A vándorút alkalmával 12 községben végeztek ifjúsági propagandát és tábortűzi evangeüzációt. Az egyházmegyei akciók jelentős mozzanata volt a baranyai egyházmegye zalátai 3 napos nyárvégi ifjúsági táborozása, melyen 16 gyülekezetből 80 ifjú vett részt. A református ifjúsági munka fejlődését jelzi a mult évben a 10—16 éves serdülő fiúk közötti munka fokozott felkarolása és fejlesztése. Egyre jobban szaporodik a serdülő-csoportok száma. A nyári két országos református ifjúsági táborozás: a bodrogkeresztúrí és balatonszárszói táborozások is a serdülő-vezetőképzés szolgálatában állottak. E két alkalmon 41 gyülekezetből 180 serdülő-vezető vett részt. Elindult a mult évben a „fihnakciő" Is két akkumulátorral felszerelt vetítőgéppel,