A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.

1938. április 27-28.

6 1938. április 27. — 2. mezőgazdasági munkásoknak kőtelező öregségi biztosításáról szóló törvényt. Ez a helyes és szükséges törvény adózóinkra, a törvényhatóságokra, különösen pedig a munkaadókra és ezek közt a manapság gyakran támadásban részesülő nagybirtokosokra is jelentékeny (évenként milliókra menő) terhet fog róni, viszont több mint 620.000 érdemes, igénytelen, elöregedett mezőgazdasági munkást óv meg életének végén gondoktól és nélkülözéstől. Amikor a magyar felsőház ezt a javaslatot bizottságaiban és teljesülésén behatóan tárgyalta, örömmel győződtem meg arról, hogy a bírálat még többet kívánt a munkásság részére megállapítani. Valóban, mihelyt a pénzügyi feltételek elő lesznek teremthetők, a segélyezésben részesülök körét (a munkásnőkre, az özvegyekre és rokkantság esetére) ki kell terjeszteni és a támogatás mértékét tovább kell fejleszteni. Egyúttal a 4\ szakaszból álló javaslat anyaggyüjteményének tanulmányozása mindenkit meggyőzhetett afelől is, hogy egyszerűnek látszó társadalompolitikai óhajoknak törvényhozási megvalósítása is mennyi számítást, adatgyűjtést, mily gondos előkészítést tesz szükségessé. Tanulság ebből: könynyü egyéb társadalompolitikai reformokat is általánosságban, három-négy sorban követelni, de a komoly törvényhozásnak éppen a reform tartóssága és megalapozása érdekében mindenekelőtt a lehetőségeket kell megvizsgálnia és a pénzügyi előfeltételeket kell megteremtenie. Ezért bizony baj az, hogy napjainkban is még nagyon sokan sürögnek-forognak, sőt a köztereken hangoskodnak „az ahhoz szükséges tulajdonságok nélkül fennhéjázó apostolok", akiknek (amint a legnagyobb magyar „Garat" című munkájában maró gúnnyal ostorozta) összes bölcsességük csakis abból áll, hogy el kell venni mindent, különösen pedig a földbirtokot, azoktól, akiknek van és odaadni azoknak, akiknek nincs, különösen odaadni akkor is, ha az utóbbiaknak sajnos sem gazdasági képzettségük, sem szellemi tulajdonságuk, sem szorgalmuk, sem megfelelő felszerelésük nincs ahhoz, hogy azt a földet kellően meg is tudják művelni. Minden tudományos cáfolat és komoly bírálatok ellenére éppen egyházunk tagjai közül is sokan vannak, akik folyóiratokban vagy a nép számára szerkesztett néplapban a legradikálisabb földreformot követelik. Minthogy nem vagyok birtokos, ebben a kérdésben elfogulatlannak érzem magamat s mivel kárhoztatni szokták azt, ha egyházunknak hivatalos szolgái szint nem vallanak, álláspontomat néhány mondatban vázolni kivánom. Mindent el kell követni arra, hogy minél több. végeredményben lehetőleg mindegyik derék, takarékos és szorgalmas magyar munkás szerezhessen magának házhelyet is, ha munkájával és takarékosságával el-