A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.
1938. április 27-28.
a 135/1938. sz. konventi határozathoz.. 471szerek. Egyház és a világ különböző nemzetei. Egyház és háború. Mind a szakosztályi tárgyalasok során, mind pedig a plenáris üléseken elhangzott felszólalásokban nyilvánvalóvá lett az a tény, hogy a gyakorlati munkamezökön a különböző keresztyén egyházaknak össze kell fogniok egymással, hogy egyfelől a kommunizmus veszedelmeivel, másfelől pedig a földi tekintélyeket (fajt, államot, társadalmi osztályt, vért) istenítő új pogányság kísértéseivel eredményesen tudjanak megküzdeni. Ezen a konferencián dr. Vasady Béla az egyház és állam egymáshoz való viszonyát tárgyaló szakosztálynak tanácskozásaiban vett részt és a német diaszpóra, valamint a valdens egyház képviselőivel közös memorandumot készített a kisebbségi sorsban élő keresztyén egyházaknak a többségi egyházakkal való egyenjogúsága és viszonossága zavartalan biztosítása érdekében. E memorandum nem maradt hatástalan, mert mind a bizottsági jelentésbe, mind pedig a plenáris ülésen elfogadott határozatokba és a világ egyházaihoz a konferenciák által intézett üzenetbe a kisebbségi egyházak védelme szükséges voltának hangoztatása is belekerült. Az edinburghi konferencia egészen másjellegü gyűlés volt. Míg Oxfordban a különböző keresztyén egyházak képviselői a nem lelkészjellegü képviselők egész sorát foglalta magában, addig a Hit és Egyházszervezet konferenciája elsősorban a theológusok konferenciája volt. A Hit "és Egyházszervezet világmozgalma u. i. hitelvileg és szervezetileg próbálja a különböző keresztyén felekezetek eljövendő egységét munkálni. Ez a konferencia szintén több (négy) szakosztályon belül folytatta a maga tanácskozásait. A szakosztályi jelentések ezután a plenáris ülések elé kerültek és hosszas tanácskozások, újraszövegezések és viták után végre sikerült nemine contradicente elfogadnia a különböző szakosztályi jelentéseket azzal, hogy a konferencia együttes jelentése megküldetik azoknak az egyházaknak, amelyek a konferencián hivatalosan képviseltették magukat. A konferencia a következő hitelvi és egyházszervezeti kérdéseket tárgyalta: 1. Az Ür Jézus Krisztus kegyelme. (A kegyelem értelme. Megigazulás és megszentelődés. Isten szuverénitása és az ember felelőssége. Az egyház és a kegyelem. Az egyház, az Ige és a sákramentumok. 'Sola gratia.) 2. Krisztus egyháza és Isten Igéje. (Isten Igéje. Szentírás és hagyományok. Az egyházon belüli közös hit. Az egyházon belüli megegyezések és különbözőségek. Az egyház és Isten országa. Az egyház munkája. A prófétálás adománya és Isten Igé;ének szolgálata. Az Una Sancta és az egyházak megosztottsága). 3. A szentek közössége. 4. Krisztus egyháza: az egyházi tiszt és a sákramentumok. (A sákramentumok rendelője. A sákramentumok természete. A sákramentumok száma. A sákramentumok érvényessége. Keresztség.