A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.

1938. április 27-28.

Ü240 1938. április 28. — 196. zett hittanhallgatók részére megnyitott lelkésztanítóképző tanfolyamot eb­ben az évben is fönntartotta. Új jövedelmek, alapítványok, hagyományok nem voltak. Budapest jelenti a Budapest-Kálvintéri egyház, a kelenföldi egyház, Horváth Sán­dorné, dr. Benkó Ferenc, a budapesti segédlelkészek társaságának és­Farkas Máriának adományát, a ruha- és palástadományt és Sáfár Béla gyűjtésének eredményét. Indítvány a lelkészképzés ügyének bármily irányú fejlesztésére és emelésére nézve csak Sárospatakról van jelezve. T. i. Farkas István püs­pök szorgalmazta a theológiai oktatás öt évfolyamúvá fejlesztését az áp­rilis 1—3. napjain Sárospatakon tartott lelkészi és tanítói közös konfe­rencián. Különleges említést érdemlő esemény az akadémia életében Buda­pesten dr. Torzsay-Biber Gyula közigazgatási bírósági tanácselnök, a Budapest-kelenföldi egyház főgondnoka ama tervének bejelentése, hogy alakíttassék meg a Budapesti Református Theológiai Akadémia Bará­tainak Társasága (tehát nem a volt hallgatók baráti szövetsége) abból a célból, hogy mint nagy súlyú erkölcsi testület, minden tekintetben az akadémia lelki hátterét és erőforrását jelentse, annak élete iránt érdeklőd­jék, fejlesztését a szívén hordozza, általában véve az egész akadémiát, ahhoz a nagy közéleti és anyagi súlyhoz segítse, amely az ilyen főisko­lát már természeténél fogva is mindenkor megilleti. Egyetemes konventünk az egyetemes tanügyi bizottság ja­vaslatára: 1. a theológiai főiskolák 1936—37. évi állapotáról és mű­ködéséről szóló jelentést tudomásul veszi; 2. elismerését juttatja kifejezésre afölött, hogy a dunamel­léki egyházkerület 12.000 P összeget folyósított a Ráday-könyv­tár reorganizálására és a szükséges theológiai müvek beszerzé­sére. Felhívja a többi akadémia fenntartó testületét is, hogy ha­sonló áldoz áttételi el siessen a theológiai akadémiák könyvtári hiá­nyainak pótlására; 3. örömmel üdvözli Dr. Kováts J. István budapesti theoló­giai akadémiai tanárt abból az alkalomból, hogy öt, mint ma­gyar református egyházi közéletünk kiváló személyiségét, theoló­giai irodalmunk eredményes művelőjét, a külföldi kapcsolatok ápolásának hivatott, értékes szolgálatot végzett munkását a mont­pellieri theológiai fakultás honoris causa theológiai doktori cím­mel tüntette ki; 4. dicsérettel emeli ki a mezőgazdaságtan tanítását illető­leg a pápai theológiai akadémia kezdeményezését és felhívja

Next

/
Thumbnails
Contents