A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1938.

1938. április 27-28.

1938. április- 27. — 109. 135 1937. november hó 2-án tartott ülésünkben 8. szám alatt hozott határozatunkkal megállapítottuk, hogy a tárgyalt törvénycikk életbelép­tetésének legelső feltétele, hogy a tagok valóságos javadalma az egy­házi IX. törvénycikk 32. §-ának utolsó bekezdése alapján megállapít­tassék. A javadalommegállapítás előmunkálatait bizottságunk egy négy­tagú albizottságra bízta s ezen albizottság tagjaiul Varga Sándor csák­vári lelkipásztor, vértesaljai esperest, Eötvös Sándor mezőszentgyörgyi, dr. Komjáthy Aladár ózdi és Veress Károly nyírturai lelkipásztorokat vá­lasztottuk meg. 1937. november 23-iki ülésünkben megállapítottuk a javadalom­bevallási ív szövegét a kitöltéshez adandó útmutatással együtt s a beval­lási ív egy-egy példányát valamennyi tagnak december hó 1-én tnegkíil­döttiik. A bevallási ívek összegyűjtésére, felülvizsgálatára vonatkozó kö­telességének valamennyi egyházmegye kellő időben eleget tett s az egy­házkerületi tanácsok is kellő időben felülvizsgálták a bevallásokat, úgy­hogy azokat február hó első felében mindenünnen megkaptuk. Beérkezett a dunamelléki egyházkerületből 315, a dunántúliból 224, a tiszáninneniből 232, a tiszántúliból 429, összesen 1200 bevallás. Nem érkezett bevallás 5 állásról, 2 budapesti, 2 felsőbaranyai és 1 pesti egyházmegyebeli állásról. Ezeknek pótlása iránt intézkedtünk. A dunamelléki bevallások revízióját végezte Veress Károly, a du­nántúliakét dr. Komjáthy Aladár, a tiszáninneniekét Eötvös Sándor, vé­gül a tiszántúliakét — két egyházmegye kivételével — Varga Sándor. A középszabolcsi egyházmegyei bevallásokét dr. Komjáthy Ala­dárra, a szatmáriakét Eötvös Sándorra bíztuk a munkamegosztás egyen­letessége érdekéből. A négyes albizottság a maga munkálatát 1938. március 18-iki ülé­sében egyeztette, az intéző-bizottság tagjainak közreműködésével. A négyes albizottság javaslata szerint a helyi javadalmak összege 3,505.451.06 P, az állami fizetéskiegészítésé 711. 974.84 P, a lakáspénz zek és a természetbeni lakások béregyenértéke 1,067.990.13 P, az állami korpótlékok összege 400.402.76 P, a tagok összes javadalmának végösz­szege 5,685.818.79 P. Az 1200 tagból 366-nak a javadalma haladta meg az 5.000 P-t, e címen elesik az összjavadalomból 547.707.79 P és mind­össze 10 tagnak a javadalma nem érte el a 2.500 P-t, ezen a címen a ja­vadalmak kimutatott összegéhez hozzá kellett adni 2.899.97 P-t. E le­számítás és hozzáadás figyelembevételével a nyugdíjigény alapjául szol­gáló javadalmak új összege volna 5,138.111 P, szemben a régi nyug­díjintézetnél beszámítva volt 3,466.323 P-vel. Az emelkedés tehát 1 mil­lió 571.788 P.

Next

/
Thumbnails
Contents