A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

66 1937. május 4. — 124—125—126—127. Az egyetemes konvent a missztói bizottság javaslatára a dunamelléki egyházkerület útján felhívja a budapesti egyházme­gyét, hogy a Dóczi Antal részére az, egyetemes konvent által ki­utalt tiszteletdíjnak megfelelő összeget térítse meg a református ifjúsági munka számára, hogy az Dóczi Antal helyett kisegítő munkaerőt tudjon munkába állítani. 99. (55.) A konventi ifjúsági albizottság az 1937. évi március 18-án tartott üléséből jelenti, hogy az elmúlt évben a dunamelléki egyházkerü­letben a református elemi iskolások között végzett „filléres gyűjtés" 2.400 pengőt eredményezett. A bizottság ennek alapján jónak látná, ha a többi egyházkerületben is megrendeznék ezt a filléres gyűjtést s a befolyó összeget az illető egyházkerület ifjúsági munkásának kiképzésére s mun­kába állítására fordítanák. Az egyetemes konvent a missziói bizottság javaslatára fel­hívja a dunántúli, tiszáninneni és tiszántúli egyházkerületeket, ihogy az ősz folyamán engedélyezzék egyházkerületükben a fil­léres gyűjtést s annak lebonyolításához — amint az a dunamel­léki egyházkerületben is történt — nyújtsanak segítő kezet. 100. (56.) A konventi ifjúsági albizottság az 1937. évi március hó 18-án tartott ülésén hozott határozatában megállapítja, hogy sokat jelen­tene az ifjúsági munka további fejlődése terén, ha az esperesek vizitáció­juk alkalmával ellenőriznék az ifjúsági munkákat s azt az egyes gyüleke­zetekben számonkérnék, az ifjúsági egyesületek jegyzőkönyveit láttamoz­nák, a presbitériumokat ifjúsági otthonok szerzésére buzdítanák, azokat az ifjúsági munka autonómiájának tiszteletben tartására figyelmeztetnék; mivel a közelmúltban több gyülekezetben a lelkész vagy a presbitérium önkényesen elvette az ifjúsági egyesületek pénzét köz egyházi célokra. Ez a pedagógiailag sem helytálló módszer azután nemcsak a gyülekezetek ifjúsági munkáját tette tönkre, hanem a gyülekezetek életében iis nagy bo­nyodalmakat okozott. Szükséges lenne továbbá, hogy az egyes 'egyház­megyékben; munkába állítsák az ifjúsági munkát végző lelkipásztorok kö­zül az „ifjúsági egyházmegyei megbizottat", aki az egyházmegyében mintegy gazdája lenne az ifjúsági munka ügyének. Az egyetemes konvent a missziói bizottság javaslatára fel­hívja az egyházkerületeket, utasítsák az egyházmegyék espereseit a gyülekezeti ifjúsági munkák számonkérésére, az ifjúsági egye­sületek jegyzőkönyveinek láttamozására. Egyben hívják fel az esperesekeit, utasítsák a presbitériumokat, hogy a gyülekezeti ifjúsági munka számára megfelelő ifjúsági otthon szerzését igye­, kezzenek előmozdítani s hogy a gyülekezeti ifjúsági egyesületek

Next

/
Thumbnails
Contents