A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
< V -466 .3. sz. melléklet nek határozata ellen az 1896:XXVI. t.-c. rendelkezései szerint a m. kir. közigazgatási bíróság előtt panasznak van helye. Az 1893. évi XXVI. t.-c. alapján már megtörtént megállapítás, ha annak alapján a tanító már állami fizetéskiegészítést nyert, érintetlenül marad. (1907:XXVII. t.-c. 8. §., 7200—1922. sz. vkm. rend.) 168. §. Az igazgató-tanító megbízásának tartamára ugyanolyan összegű igazgatói pótlékban részesül, mint amilyen összegű igazgatói pótlék ugyanannyi számú tanító esetében az állami elemi iskolai tanítónak jár. (E. T. V. t.-c. 33. §.) 169. §. (Aí vallástanító fizetése nem lehet kevesebb, mint a rendes tanítóé. 170. §. Az egyházközség köteles tanítói járandóságairól, fizetéséről, egyénenkénti nyilvántartást vezetni. Az ennek alapján kitüntetett hátrralék az iskolafenntartót illeti, a hátralékos adósoktól az iskolafenntartó javára közigazgatási úton hajtandó be. Az iskolafenntartó azonban köteles a tanító egész javadalmának esedékessé vált részletét pontos időben kiszolgáltatni, tekintet nélkül az egyház tagoknál kimtlevö hátralékra és az ennek behajtására irányuló eljárásra. (1907:XXVII. t.-c. 10. §.) A tanító készpénzfizetését a díjlevélben meghatározott időközökben, lehetőleg évnegyedes, de legalább ihavi előzetes részletekben kell kiszolgáltatni. (1907:XXVII. t.-c. 6. §.) 171. §. Ha a tanítói javadalmazásban változás áll be, az iskolaszék köteles azt a szükséges okmányok csatolása mellett nyilvántartás és a tanítók nyugdíjigényének rendezése végett a kir. tanfelügyelőnek 15 nap alatt bejelenteni. A bejelentés elmulasztásából, valamint a Késedelmes "bejelentésből a tanítóra, nemkülönben a kir. kincstárra, vagy az országos nyugdíjintézetre háramolható károkért az iskolaszék felelős. (1907: XXVII. t.-c. 30. §.) 172. §. Az a tanító (tanítónő), akii önhibáján kívül, betegség, családi súlyos körülmények, vagy csapások következtében szorult anyagi helyzetbe jut, egy, két vagy három havi fizetésével egyenlő, kamatmentes előleget kaphat, melynek visszafizetése 12 egymásután következő havi részletben történik. Aki a korábban kapott előleget le nem törlesztette, újabb előleget nem nyerhet. 173. §. Az életnemű terményt kivétel nélkül mindenütt súlymérték szerint kell megállapítani s kiadni. 174. §. A termények és a szolgálmányok az egyházmegye és egyházkerületi közgyűlés jóváhagyásával készpénzre változtathatók. A megváltáshoz, ha állásban lévő tanító fizetését érinti, az érdekelt tanító beleegyező nyilatkozata szükséges. A megváltási összeg 5 év elteltével az érdekelt tanító kérelmére újból megállapítható.