A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
-464 .3. sz. melléklet az áthelyezés után is megmarad mindaddig, amíg valamelyik egyházközség megválasztja, de az első megválasztást elfogadni köteles. Az egyházkerületi elnökség más egyházkerület elnökségével ismegállapodhatik a tanító elhelyezése céljából. (E. T. II. t.-c. 71. §.) XII. A tanítók illetményügyeí. 158. §. A tanító fizetését az egyházközség a maga anyagi erejéhez képest állapítja meg az egyházmegye és az egyházkerület jóváhagyásával. A rendes tanítót ugyanolyan összegű fizetés illeti meg, mint amilyen a vele egyenlő szolgálattal bíró állami tanítót megilleti, a segédtanítót pedliíg ugyanolyan összegű illetmények illetik meg, mint amilyen illetmények az állami segédtanítót megilletik. Ha az országos törvényben megállapított tanítói fizetést a fenntartó egyházközség a maga erejéből fizetni nem képes, a törvényes feltételek és a felsőbb egyházi hatóságok jóváhagyásával államsegélyt vehet igénybe. Az állásfenntartó egyházközség által fizetendő tanítói javadalmat részletesen javadalmi jegyzőkönyvbe és díjlevélbe kell foglalni, s azt az egyházközség minden körülmények között viselni köteles. A helyi javadalomhoz tartozik a természetbeni tisztes lakás, kerttel és a szükséges melléképületekkel, vagy a törvényszerű lakáspénz. A tanítói fizetést alkotó terményjárandóságok pénzbeli értéke az utolsó 5 évi átlagárak alapján megállapítva, az egyházközség évi költségvetésébe felveendő s ha az egyházközség a tanítói javadalom természetben való kiszolgáltatását megtagadja, avagy ebben késedelmeskedik, a járandóságok megállapított pénzértékének szükség esetén közadók módjára való behajtása s a tanító részére leendő kiszolgáltatása iránt az esperes intézkedik. A rendes tanítói állásra rendszeresített és fizetés természetével bíró javadalmat nem lehet leszállítani amiatt, hogy az állást betöltő rendes tanítónak a szolgálati ideje alapján még nincsen olyan összegű fizetésre igénye, mint amennyit az állással megállapított és fizetés természetével biró javadalom kitesz. (E. T. V. t.-c. 32. §.) 159. §. A díjlevél, amelyben a lakást, vagy lakbért, kertet és kertváltságot, termények és szolgálmányok pénzértékét min dérkor fel kell tüntetni, az egyházmegye és az egyházkerület megerősítése után válik jogérvényessé. Ez okból minden új, vagy változtatott díjlevelet szabályszerűen, 4 példányban kiállítva az espereshez, a megerősítés eszközlése végett fel kell terjeszteni. A felsőbb hatóságilag megerősített díjlevél 1—1 példánya az egyházkerület, az egyházmegye s az egyházközség levéltárába helyeztessék el, 1 pedig a javadalmásnak kézbesítendő. (V. t.-c. 36. §.)