A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
350 1937. május 4. — 292—293—294—295. történelem főképen a magyar protestáns egyház történelmével foglalkozzék akképen, hogy az egyházszervezettan külön fejezet alatt, az egyházszertartástan függelék gyanánt tárgyaltassék. Mindkét munka terjedelménél tekintetbe veendő, hogy a vallástanításira csak heti 2 óra áll rendelkezésre s a képzőintézeti növendékek minden irányban túlságosan igénybe vannak véve. Megbízott lelkipásztor tehetően növid idő alatt készítse el a megjelölt 2 tankönyvet. 287. A tankönyvügyi bizottság bírálatvezetője a tankönyvügyi bi.zottság 1937. évi március hó 17-én tartott ülése jegyzőkönyvének 6. számú határozata értelmében azzal a megjegyzéssel terjeszti fel a tanítóés tanitónőképzőintézetek számára elfogadott vallástanítási tanterv részleges módosítására szóló javaslatát, hogy ez a javaslat szakférfiakból álló értekezlet tárgyalásának eredménye, mely szerint a II. o. anyagához pótlásul felveendő: „Apostolok cselekedetei, különösen 1 Pál és missziója"; a III. o. anyagánál: „Keresztyén egyháztörténet. Az üldözések korától a jelenkorig, különös tekintettel a kálvinizmus hit- és erkölcstani elveinek kialakulására"; IV. o.: „Magyar református egyháztörténet, tékintettel a más keresztyén egyházak fejlődésére. A. mai magyar református egyház alkotmánya és állapotrajza. Függelékül liturgiánk ismertetése." Az egyetemes konvent a javasolt részleges módosítást elfogadja, a módosítás indokaiul a maga részéről is megállapítja, hogy a IV. osztály túlméretezett anyagát azzal kell apasztani, hogy az egyetemes egyháztörténeti események a III. osztályban tárgyaltassanak, viszont a III. osztálynak ily módon bővülő tananyagából az apostoli korszak a II. osztályba utaltassék át annyival is inkább, mert a valóságban a jelenleg használatban levő Czeglédy Sándor által írt II. osztályos tankönyv mind az Apostolok Cselekedeteit, mind Pál apostol leveleit részletesen tárgyalja. Ezt a tantervi részleges módosítást az ahhoz való alkalmazkodás céljából az érdekelteknek tudomására adja. 288. A dunántúli egyházkerület elnöksége kéri, hogy a pápai polgári leányiskolának az egyházkerületi közgyűlés 23c/1935. számú határozatával kimondott leánygimnáziummá való átalakítását az egyetemes konvent engedélyezze s az engedély megadását az államkormánynak jelentse. Az egyetemes konvent — tekintettel arra, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az átalakításhoz fűzött nagy érdekeket méltányolva — nem zálkózik el az elől, hogy hogy az egyházkerület a leánygimnázium I. osztályát az 1937/38.