A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

313 1937. május 4. — 258—259—260. téren szaporodó terhekkel nem tudják az iskolákat fenntartani, azok át­vételére az államkincstárnak nincs meg a kellő fedezete, az államkor­jnány legsürgősebb reform-intézkedésének változtatás nélkül ma is az elemi népiskolai oktatásnak minden vonalon kultúradóval fedezését ei­•odázhatatlannak tartja, miért is e tárgyban 1935. évi szeptember 22— 23. napján tartott közgyűlésének 20. c) pont alatt hozott határozatát megismétli és rámutatva arra, hogy kiváltképpen a Dunántúl a refor­jnátus elemi népiskoláknak nemcsak kulturális, hanem a szó legszoro­sabb értelmében, nemzeti missziót kell teljesíteni, — ismételten és hang­súlyozottan kéri az egész országban minden lakosra és minden község­ben arányosan kivetett kultúradió behozatalát. Az egyetemes konvent a dunántúli egyházkerület meg­újított kérelmét, a már általa is több ízben teljes részletesség­gel kifejtett indokolásra utalással, a legmelegebb ajánlással ter­jeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elé. 258. (108.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 58.874­1936. VI. számú iratával értesíti egyetemes konventünk elnökségét, hogy a vezetése alatt álló minisztérium számvevőségének jelentéséből azt álla­pította meg, hogy több népiskola nem tett eleget az 1930. évi VII. t.-c. és az ennék végrehajtása tárgyában kiadott és a népiskolai beiratási •díjak kezelésére és felhasználására vonatkozó rendelete intézkedéseinek s így részben a tanítói infernátusi alapot károsították meg, részben pedig a szegény tankötelesek ingyen tankönyvekkel való ellátását nehe­zítették meg. E tűrhetetlen állapot 'megszüntetése érdekében a kir. tan­felügyelőket felhívta, hogy minden év november havának végéig kimu­tatás keretében tegyenek jelentést a területükön működő összes nép­iskolák befizetéseiről. A kimutatásnak tartalmaznia kell: 1. az iskola megnevezését; 2. a beiratkozott tanulók számát, 3. a beiratási díj fizetése alól felmentett tanulók számát; 4. a díj fizetésére kötelezett tanulók számát; 5. a tény­leg befolyt összeget, 6. ann.ak a napnak feljegyzését, amely napon az esedékes összeget az iskola a m. kir. postatakarékpénztárnál vezetett megfelelő csekkszámlára befizette. Az egyetemes konvent a fenti rendelkezést tudomásul veszi, az iskolafenntartó egyházakkal közölni rendeli s e tárgy­ban eddig tett rendelkezéseire utalással a beiratási dijak meg­állapított szabályrendeletek szerinti kezelésére és felhasználá­sára az érdekelt egyházközségeket fegyelmi eljárás terhe alatt elkötelezi, eljárásukról tanév végén jelentést vár, s erről e hatá­rozatának megküldésével a vallás- és közoktatásügyi miniszter

Next

/
Thumbnails
Contents