A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
302 <• 1937. május 4. — 240—241—242. Az egyetemes konvent a tiszántúli egyházkerület felterjesztését indokoltnak találja, mert 70-es létszám mellett a tanítás, fölként pedig a 'nevelés kívánatos és szükséges eredményét biztosítani nemi lehet, de nem köthető e magas létszámhoz a megüresedő, vagy újonnan szervezett tanítói állások betöltésének engedélyezése sem, mert ez a létszám nemcsak az iskola általános nevelési és tanítási sikerét veszélyezteti, hanem lehetetleníti a közép- és más hasonló fokú iskolákba átlépő népiskolai tanulók megfelelő előkészítését is, márpedig ezek az iskolák évről-évre nagyobb kívánalmakat támasztanak a népiskolával szemben. De az osztálylétszám' elbírálásánál és megállapításánál figyelembe kell venni az iskolák félsz,ereletlenségét is, mert a legszükségesebb tanszerek hiánya lényegesen kisebb létszám mellett is nagyon, megnöveli a tanító munkáját és nagyon lecsökkenti annak erediményét, miért is a tiszántúli egyházkerület kérelmét komoly megfontolás és megfelelő intézkedés céljából a legmelegebb ajánlással terjeszti fel a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. 241. (89.) A tiszántúli egyházikerület jelenti, hogy a körzeti iskolafelügyelők titkos minősítése alapján több református tanítót a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr eljárás alá vont. Jelenti, hogy /a titkos minősítést nemi helyesli, autonómiánkra sérelmesnek tartja, hogy a titkos minősítés, illetve a körzeti iskolafelügyelő jelentése alapján egyházunk tanítói elten eljárás indíttassék. Felkéri az egyetemes konventet, hogy a titkos minősítés kiküszöbölése és annak érdekében, hogy egyházunk tanítói az egyházkerületek által alakított 3-as és 5-ös bizottságok előtt vonassanak végelbánási eljárás alá, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz előterjesztést tenni méltóztassék. Az egyetemes konvent a tanítóknak az állami felügyelet részéről 1 történő minősítése módjálba .nem kíván beleszólni,; a végélbánást megelőző eljárás módosítását nem tartja szükségesnek; a tanítók egyházi minősítésének egyöntetű szabályozása érdekében az egyetemes tanügyi bizottság népiskolai szakosztálya készítsen egyöntetű részletes tervezetet, alapul vévén azt az elvi megállapítást, melyet a közép- és középfokú iskolák tanárainak minősítésére vonatkozóan jelen ülésén az egyetemes konvent 194. számú határozatával kimondott. 242. (90.) A .tiszáninneni egyházkerület a 267/1936. számú konventi határozatra jelenti, hogy a múlt évben elégtelennek minősített két tanítója: Szennyes János alsószendi és Bodnár János kovácsvágási tanítókat végelbánási eljárás alá vonatta.