A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

1937. május 4. — 224—225—226—227. 283. 223.(71.) A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 4794/ 1936. eln. szám alatt kelt iratában az egyetemes konvent 256/1936. szá­mú s a szorgalomból való osztályzás további fentartására vonatkozó hatá- ­rozatával kapcsolatban az egységes eljárás biztosítása érdekében a pol­gári iskolákban a szorgalom érdemjegyének eltörlését kéri. Megokolásul hivatkozik: a) a gyakorlati élet tapasztalataira, melyek azt mutatják, hogy a szorgalmi osztályzatok érdemjegyeinek alkalmazása csak a leg­ritkább esetben közelíti meg, még kevésbbé éri el a való igazságot; b) csak kisebb községekben és internátusokkal rendelkező intézetekben vannak meg az ily irányú megismerésnek a lehetőségei; c) az igazságot meg nem közelítő osztályzásnak pedig nevelő hatása nincs, de nincs annak sem, ha az éles szem megfelelően állapítja meg a szorgalmi jegyet, mert megszégyenítővé válik a jóindulatú tanulóra, felettébb gyenge szel­lemi képessége mellett szolgáltatván tanúbizonyságot; d) az igazságot meg nem közelítő osztályzat következtében a szülők megítélése az egész osztályzási rendszerre csak lesújtó tehet és rést üt az iskola és a szülői ház között kiépítendő jóviszonyon; végül e) ezeknek az osztályzatoknak a gyakorlati jelentősége sokkal kisebb, mint akár a magaviseleti, akár az előmeneteli érdemjegyeknek. Az egyetemes konvent, amidőn a miniszteri iratban foglal­takat tisztelettel tudomásul veszi, nem mulaszthatja el annak kiemelését, hogy a 256/1936. számú határozatának elvi alapon nyugvó megokolását az előterjesztésben foglaltak után is érvé­nyesnek tekinti s ezért múlt évi — előbb emiitett — határozatát fenntartja annyival is inkább, mert polgári iskolái túlnyomó részt kisebb községekben vannak és közülük hét internátussal is ren­delkezik. 224. (72.) Olvastatott az 1935—36. iskolai év vallásoktatasáról szóló összefoglaló jelentés az iskolai és személy törzskönyvi lapok és az. egyházkerületi szakelőadók jelentése alapján. Az összefoglaló jelentés alapjául szolgáló törzskönyvi lapok ada­taiból készült statisztikát a mellékelt táblázat foglalja össze. A vallás­oktatás az 1935—36. iskolai évben mindenütt zavartalanul ment végbe. Az iskolai hatóságok mindenütt támogatták a vallásoktatók munkáját s e tekintetben sehol sem volt panasz. A tanulók mindenütt a kellő számú heti órában részesültek a vallásoktatásban. Vasárnapi iskola vagy ifjú­sági istentisztelet mindenütt volt. Mindenütt az előírt tankönyvet hasz­nálták; csupán a konfirmációi oktatásban használnak még igen sokféle kézikönyvet. 1. A református fiú- és leányközépiskolák, tanító-, tanitónöképzök:

Next

/
Thumbnails
Contents