A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
1937. május 4. — 224—225—226—227. 271. Az egyetemes konvent felkéri elnökségét, keresse meg a vallás- és (közoktatásügyi miniszter urat 69.030/1934. VI. számú rendelete ügyében abból a célból, hogy a tanítók elhelyezésének ne álljon útjába az oklevél minősége, azaz az elégséges tanítók is alkalmazhatók 'legyenek, különösen pedig ott, ahol nem anynyira az oklevél minősége, mint a kántori képesítés jön elsősorban tekintetbe. 213. (60.) A dunamelléki egyházkerület beterjeszti 72/1936. számú határozatát, melynek értelmében az egyetemes konvent 156/1935. számú végzésének ímegfelelőleg felhatalmazza egyházkerületi elnökségét ének- és zeneszakértő megbízásával. Egyetemes konventünk tudomásul 1 veszi a dunamelléki egyházkerületnek ének- és zeneszakértő ügyében hozott határozatát, s hasonló határozathozatalra ismételten felhívja a többi egyházkerületet is. 214. (62.) Olvastatott Lázár Károlynak, a sárospataki református tanítóképző-intézet pedagógia tanárának, a tankönyvügyi bizottsághoz intézett beadványa, melyben kéri, hogy „Népoktatásunk szervezete" című munkáját az egyetemes konvent engedélyezze a református tanító- és tanítónöképzök V. osztálya számára a szervezettan tanításához tankönyvül. A „Gyermektanulmány vázlata" című könyvének engedélyezését szintén kéri ugyanazon intézetek V. osztálya számára a pedagógiai gyakorlatokhoz segédkönyvül. A szakbirálat szerint a „Népoktatásunk szervezete" című munka a követelményeknek minden tekintetben megfelel s különös alapossággal tárgyalja a református iskolák szervezeti viszonyait. A könyvet már több protestáns intézet használatba vette. Amennyiben a könyv 1930-bam jelent meg, s azóta a népoktatásunk és középiskoláink szervezetében újabb és gyökeres változások történtek, a könyvnek egyes részei az újabb alakulásnak megfelelő kiegészítésre szorulnak. Szerző vállalkozik reá, hogy ezeket a változásokat egy új kiadásban figyelembe veszi. A könyv bevezetésre ajánlható. Lázár Károly másik könyve: „A gyermektanulmány vázlata", igen nagy tárgyismerettel és szorgalommal készült mű s feltétlenül alkalmas arra, hogy a tanítójelöltek pedagógiai gyakorlatain segédkönyvül alkalmaztassék. Egyetemes 'konventünk Lázár Károly „Népoktatásunk szervezete" című könyvének a református tanító- és tanítónőképzőintézetek V. osztályában való használata ellen nem tesz kifogást. Lázár Károly másik könyvét „A gyermektanulmány vázlatá"-t segédkönyvül elfogadja s annak bevezetését a képzők számára a legmelegebben ajánlja.