A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
1937. május 4. — 210—211. 269* rendes tanulóik a befejező képesítő vizsgán a konventi rendelkezés érteimébein jövőben, csak a Hit- és erkölcstanból és a Vallástanítás módszertanából kérdeztetnek meg. Egyetemes konventünk az egyházkerületek utján felhívja a. tanító- és tanítónőképző-intézeteket, hogy 1937. júniustól kezdve az érettségi bizonyítvány alapján felveendő tanulóktól a Rendtartásban előírt tantárgyakon kívül a vallástajT? I. és II. osztályának tananyagából is vegyenek fel különbözeti vizsgát. 211. (58.) Az egyetemes konvent 327/1936. szám alatt hozott határozatával szabályozta a tanítói, illetve tanítónői okleveleknek választási szempontból való értékelését s egyszersmind felhívta a tanítóképzöintézeteket javaslattételre arra nézve, hogy a 25 érdemjegyen kívül, mely egyházi tárgyak vitessenek be az általunk kiállított oklevelekbe. A 7 képzői,ntézet közül csak a nagykőrösi tanító- és a kecskeméti tanítónőképzőintézet foglalkozott külön az üggyel s terjesztette be véleményét. 5 intézet pedig tudomásul vette az értékelés szabályozását s nem tett ellene kifogást, hogy az egyes intézetekben a jelenlegi egyházi tárgyak vitessenek be további rendelkezésig az oklevelekbe. Ezt a felfogást osztja a kecskeméti tanítónőképző-intézet is előterjesztésében. A nagykőrösi tanítóképző szerint az értékelést reá kell vezetni az oklevelekre. Ez úgy is volt 1911-ig. Az érdemjegyek redukálása 25-re akként volna keresztülvihető, hogy a vallástan és egyházi énekből egy osztályzat adandó. Végül javasolja a nagykőrösi tanítóképző-intézet, hogy az egyházi éneknek elemi iskolákban való tanítására külön történjék a képesítés. Az egyetemes tanügyi bizottság szükségesnek látja az oklevelek értékelésével kapcsolatos kérdések tisztázását, különösen pedig az döntendő el, hogy az egyházi ének- és zenéből kapott érdemjegy milyen vizsga alapján s miként illesztessék be az oklevélbe. Az egyetemes konvent a 327/1936. számú határozata alapján megállapítja, hogy tanitóképző-intézeteinktől kiállított okleveleinkbe a 25 osztályzaton felül egyházi szempontból egy tantárgy vezetendő be — a világi énekkel egy rovatban — a következő címen és módon: „Ének és egyházi ének". Ennek az osztályzatát a tanítóképesítő bizottság állapítja meg, az V. osztály anyakönyve alapján az abban még külöwlévő két tantárgy: az ének és az egyházi ének osztályzatából átlagszámítás alapján. Tört szám esetén mindig a növendék javára kell dönteni. Az egyházi ének osztályzata pedig annak a vizsgálatnak az eredménye, amelyet az egyetemes konvent jelen határozatával a