A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
266 1937. május 4. — 227—228—229—230. tember 26-án Karcagom tartott gyűléséből kifolyólag szintén- felhívta az. egyetemes konvent figyelmét a tanítóképzőintézeti növendékek nagymérvű túlterhelésének fontos kérdésére. A tanítóképzőintézetek egyrésze e felhívás alapján foglalkozott ezzel a kérdéssel. Debrecen tanítóképző. Módszeres értekezleten foglalkozott a tanulók túlterhelésével s egyik tanára idevonatkozó értekezését az Értesítőben közreadta. Szigorúan vett számszerű adatokkal kimutatta, hogy a növendékek napi iskolai elfoglaltsága: I. o. 9^>, II. o. 9 ]/2, III. o. 11, IV. o. 12, V. o. 13 óra. Szinte megdöbbentő, hogy egy diáktól napi 12—13 órai munkát követelünk. A könnyítés lehetne: 45 perces órák bevezetése, s így a délután szabaddá tétele, a tananyag redukciója, az ifjúsági egyesületeikben való foglalkozás mérséklése. Nagykörös. A túlterhelés kérdésével való foglalkozást nem tartja időszerűnek, mivel a Tanítóképzőiintézeti Tanárok Országos Egyesülete most készíti a növendékek túlterhelésének megkönnyítését célzó tanterv-módosítási javaslatát. Meg kell várnunk, hogy miiképpen dől el a hivatalos javaslat sorsa. A lélektani 1 vizsgálatot helyesnek tartja, Ide nem abból a célból, hogy ennek eredménye döntse el a felvételt. E vizsgálatot szeptemberben lehetne végezni a felvett növendékek között, hogy az iskolai és internátusi nevelőmunkában az egyéni nevelés követelményeit minél előbb és minél teljesebben teljesíthessük. Kecskemét. A tanári testület a túlterhelés enyhítésére a) a tanulmányi anyag csökkentését, b) a tantervi anyag célszerűbb beosztását, c) a vizsgálati rend és módszer megváltoztatását és d) megfelelő tankönyvek íratását látja szükségesnék. A felvételre jelentkezők szellemi képessége, általános tudása, beszédű és helyesírási készsége megvizsgáltassák. Pápa. A túlterhelés kérdését csak a tantervreviiziőval tartja megoldhatónak. A revizió céljából az egyetemes tanügyi bizottság kebeléből volna ikiküldenldő egy bizottság, amely javaslatát az egyetemes konvent útján a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz terjesztené. A felvételre jelentkezők lélektani vizsgálatát nem tartja szükségesnek, mivel a középfokú iskolák IV. o. bizonyítványa elég biztosítékot nyújt a megfelelő intelligencia tekintetében. Három képző nem foglalkozott a túlterhelés és a lélektani vizsgálat kérdésével. Egyetemes konventünk tudomásul veszi, hogy a tanítóké pzőintézetek nagy része s az Országos Református Tanáregyesület behatóan foglalkozott a túlterhelés, illetve a lélektani vizsgálat ügyével. A túlterhelés nagyfontosságú kérdését napirendien tartja, s erre nézve kellő időben megteszi a miniszterhez felterjesztendő részletes javaslatát. Addig is, 1937. szeptember 1-től kezdve', ott, ahol a körülmények szükségessé, vagy lehetővé teszik, az ifjúsági egyesületekben való foglalkozás mérsékeltessék. A tanítóképzőkbe felvételre jelentkezők lélektani vizsgálatit