A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.

1937. május 3-4.

1937. május 4. — 191—192. 243 Nyilvánvaló tehát, hogy a magyarból németre való írásbeli vizs-: gálát céljavesztett. A csurgói gimnázium tanári testülete arra ikéri az egyetemes refor­mátus tanügyi bizottság elnökségét, méltóztassék érveiket mérlegelni, •és ha azok igazaknak bizonyulnak, méltóztassék az érettségi vizsgálaton magyarról németre való fordítás megszüntetése érdekében a főtiszteletű egyetemes konvent útján a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak javaslatot tenni. Másfelől a német nyelvi oktatás olvasmányi anyagának az új kö­zépiskolai törvény szellemében való megtisztítása úgy lenne elérhető, ha a közép iskolai tanárság ebben a tekintetben véleményét nyilvánít­hatná és azt meg is hallgatnák. A német filológus nem tudja megérteni, hogy miért nehéz és meddő a középiskolában az olyan szöveg, amilyen például többek között a „Lux—Theisz-féle: Német nyelviskola a VII. osztály számára" című tankönyvben közölt Parzivalt-szemelvény is. Szükséges lenne, ha rátermett középiskolai tanárok megmond­hatnák az illetékes tényezőknek, hogy mi való a gimnáziumba és mit kellene onnan a ma divatos olvasmányi anyagból egyszer s mindenkorra •száműzni. Egyetemes konventünk felhívja az egyházkerületeket, hogy középiskoláik tanári testületeinek meghallgatása után közöljék véleményüket. 192. (38.) A debereceni Dóczi leánynevelő intézet leánygimnáziumá­nak tanártestülete 1936. október 14-én Debrecenben tartott tanártestületi gyűlésének határozata alapján a felső osztályok énektanítására vonat­kozólag azzal a javaslattal fordul egyetemes konventünkhöz, hogy az 1901-ben kelt konventi rendelkezés alapján a középiskola nyolc osztálya számára készített és 1909-ben elfogadott egységes ének tantervnek fel­sőbb osztályos szakaszát az új idők követelményei szerint némileg módo­sítaná, e módosított tantervhez elkészíttetné a református középiskolák felsőbb osztályai számára hivatalos ének-tankönyveit, hogy a közép­iskolából kikerülő ifjúság korunk legáltalánosabb művészetéire vonat­kozólag se maradjon tudatlan, hanem művelt emberhez méltóan fogad­hassa Isten nagy ajándékát, a muzsikát. Javaslatát támogatja arra való utalással, hogy az V. osztály számára egyáltalán nincs tankönyv s így a hangjegyírás, diárium-készítés igen sok időt elvesz. Aj VI. osztály szá­mára egyedül az intézet énektanárának tankönyve áll rendelkezésre (Horváth Károly: Bevezető a zenetudományba), amely azonban enge­délyezve eddig anyagi okokból nincs. Szerzőnek az előállítás nyomida­Icöltségei is meghaladták anyagi erejét, de növendékei érdekében meg­16

Next

/
Thumbnails
Contents